Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

100 éves a lélekharang – emlékezés az elődökre

Horváth Andrea | 2024.08.25.

1924-ben került a tapolcafői, Szent István tiszteletére felszentelt római katolikus templom tornyába a kisebb harang, melynek felirata: „Isten dicsőségére öntették Mészáros Imre, Horváth István, Bognár István, Dreisziger József, Kutrovác Gyula.” 

A tapolcafői katolikus  templomban ma reggel a 100 éves lélekharang adományozók tiszteletére tartottak szentmisét. A kis templom megtelt az emlékező hívekkel. A szentmise elején Tusor-Tima Viktória Erdélyi József Kápolna című versét szavalta.          

 Pályí Gábor plébános tartotta a szentmisét. A prédikációjában többek között elmondta, hogy a harang nem egy egyszerű tárgy, hanem egy nagyon fontos kapcsolódási pont Isten és ember között. A szentmisén részt vettek az adományozók hozzátartozói, a megjelentek emléklapot és egy képeslapot kaptak.

A tapolcafői templom most épp fel van állványozva, de ez nincs összefüggésben a jubileumi alkalommal, csupán a város önkormányzata és az érsekség támogatásával most kezdődött el a torony felújítása.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: