Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
ZENE

10 év, új album, mini koncert a stúdiónkban – itt volt a Margaret Island

Koródi Petra | 2024.05.02.

Új albummal  jelentkezett idén tavasszal a Margaret Island. A népszerű magyar zenekar a 10. születésnapját ünnepli 2024-ben, ebből az alkalomból őszre terveznek ünneplést a Budapest Parkban. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf volt a vendégünk, és természetesen hangszereket is hoztak magukkal, így stúdiónkban két dalt is eljátszottak az új korongról. 

“Minden levegővétellel újra megszületünk!”
Minden levegővétellel újra megszületünk. Ez a címe a Margaret Island ötödik stúdióalbumának, amely idén tavasszal, április 10-én jelent meg. A lemez producere ezúttal is Toldi Miklós, de a dalszövegeken együtt dolgozott a Margaret Island Szepesi Mátyással, illetve már hagyomány, hogy Bródy János is megjelenik a csapat albumain, ami ezúttal sem maradt el, mondta el Törőcsik Kristóf: “Ezen a lemezen is feldolgoztuk az egyik régi szerzeményét, ez a Szemed tükre című dal. Mindig az szokott lenni a megállapodásunk, hogy cserébe ő is ír nekünk egy dalszöveget, az ötödik lemez esetében ez a Szomorkodó című dal, amit én éneklek.”

Az új korong vezető dala a Nem megyek én sehova , amelyben azt a kérdést feszegetik, túl tud-e lépni azon az ember, ha nem úgy teljesülnek a tervei, álmai, ahogyan azt elképzelte. Ehhez klip is készült, ami az új nagylemezzel egy időben debütált. A zenés videót Horányban forgatták, a rendezésért pedig Vadas Géza felelt. Az egész album hangzása picit más, mégis ‘margaret islandes’ maradt. Ahogy haladunk előre az időben úgy válik a Margaret Island zenéje, és egyben dalszövegei is sokkal személyesebbé. Ezt az alumot a közönség kicsit borongósabbnak érzi,  mint a zenekar korábbi kiadványait, hiszen olyan mély érzelmekkel és mondanivalóval teli dalokat is tartalmaz, mint a minden idők egyik legszomorúbb Margaret Island dalának titulált Szombat című szerzemény. “Ez egy borongósabb album, de egyébként én ezt nem érzem annyira. Belülről nekem teljesen más, mint a hallgatóságnak. Nekem kicsit garázrockos, néha elborultabb hangzásvilág, egy-két szomorú dallal.” – mondta el Lábas Viki.

Mozgalmas volt ez a hónap a zenekar számára, hiszen elindultak a lemezbemutató klubkoncertek, illetve Budapesten éprilis 19-én, egy teltházas előadás keretében a Magyar Zene Házában mutatták be az új albumot, hatalmas sikerrel. “Olyan szerencsés helyzetben vagyunk – kezdi Füstös Bálint – hogy még mindig szeretünk együtt zenélni, és nekem például ez a kedvenc elfoglaltságom zenekaron belül, amikor egy új anyagon dolgozunk. Szeretünk egy-egy dalt is kihozni, de amikor egy lemez tud így összeérni. összeállni, az mindig különleges dolog. Ez most ötödjére is sikerült. Boldog vagyok, hogy ezt megmutathatjuk a közönségnek.” 

Margaret Island koncertek országszerte
A zenekar “nyakába vette az országot”, hiszen elkezdődött a lemezbemutató klubkoncertek időszaka. Ahogy ők mondják: “vissza kell szokniuk a műfajhoz” ugyanis elég rég voltak ennyire közel a közönséghez. “Tavalyelőtt szeptemberben játszottunk utoljára klubokban, úgyhogy azért kimaradt jó sok idő. Vissza kell rázódni. Azt érzem, mint hogyha az ember újra tanulná a járást, meg a beszélést, ki lehet jönni a gyakorlatból, hogyha az ember éppen albumon dolgozik.” – mondta el Lábas Viki.

A Margaret Island az elmúlt másfél évben egy másfajta produkciót is hozott. Ahogy Lábas Viki említette, ez egy “ültetett” műfaj volt. A Szegedi Kortárs Balett közreműködésével a Margaret Island történetének legkülönlegesebb és egyben legnívósabb előadását állította színpadra a zenekar. A produkción egybefonódott a popzene, a vers és a kortárstánc. A műsor koreográfiáját és vizuális megoldásait a Szegedi Kortárs Balett és Czár Gergely koreográfus-rendező álmodta meg. Azt est egyik fénypontja volt, hogy Lábas Viki énekesnő is beszállt a táncba a Szegedi Kortárs Balett művészei mellé. A rendhagyó koncerttel – a Müpa bemutatót követően – 8 állomásos országjáró turnéra is indultak, hatalmas sikerrel. Ehhez képest a klubkoncertek teljesen más műfaj: “Azért szeretek klubozni, mert nagyon közel van a közönség, jól átjönnek az energiák, amiből nagyon sokat lehet töltekezni.” – árulta el Lábas Viki. A klubkoncert helyszínekről leggyorsabban a zenekar hivatalos facebook oldalán lehet tájékozódni.

“Tele van színnel ez az egy élet.” – Margaret Island 10., Budapest Park, szeptember 12.
A Margaret Island idén 10 éves. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf büszkék rá, hogy megmaradtak ugyanolyannak, mégis fejlődtek, mind zeneileg, mind emberileg. Ahogy Lábas Viki kiemelte: “csak a változás állandó”. A zenekar tagjai között kívülről szemlélve a kölcsönös alázat és szeretet mit sem csorbult, sőt inkább erősödött az elmúlt évek alatt. Egy évtized, van mit ünnepelni! Ezt természetesen a Margaret Island is így gondolja: szeptember 12-én lesz a születésnapi koncert a Budapest Parkban. A helyszín különleges szerepet játszik a zenekar életében.

“Én arra emlékszem, hogy legelőször a Punnany Massif előzenekaraként játszottunk ott még nagyon régen. És akkor szerintem mindannyiunkban benne volt egy hatalmas adag izgulás is.” – mondta Törőcsik Kristóf. Lábas Viki azt emelte ki, amikor a zenekar ötödik születésnapjára írták a Parkos Himnuszt, a Hagyd kint című dalt, amelyben szövegíróként Hujber Szabolcs is közreműködött, a dalban pedig a Margaret Island mellett énekel még Járai Márk, Papp Szabi és Zentai Márk is. Viki számára Magyarország egyik legjobb szabadtéri koncert helyszíne a Budapest Park, imádnak ott koncertezni: “Nagyon-nagyon parkos zenekarnak érzem magunkat. Csináltunk flower-power estet, tavaly Megőrül a szív tematika volt, idén pedig a tizedik születésnap, úgyhogy tényleg olyan, mintha hazajárnánk.” 

A Margaret Island egy igazi Bestof koncerttel ünnepli a születésnapját szeptember 12-én, a Budapest Parkban. Minden időszakukból hoznak egy-egy meghatározó, közönségkedvenc zenét – meséli füstös Bálint, majd így folytatta: “Szeretnénk hívni egy-két olyan vendéget, aki a tíz évünkben számunkra meghatározó volt, és szeretnénk velük együtt is ezt megünnepelni.” A vendégek kiléte még meglepetés.

Minikoncet és Podcast Extra
Egy szép tavaszi délutánon járt náluk a Margaret Island. A Minden levegővétellel újra megszületünk című album lemezbemutató klubkoncert-turnéjuk közepette kértünk tőlük interjút. Természetesen nem hagyták stúdión kívül a hangszereiket, így az Oxygen Music stúdiójában kettő dalt eljátszottak az új lemezről.  Az egyik dal a korong vezető zenéje, a Nem megyek én sehova című dal volt:

A másik dal, pedig a Szeszélyes. “Eskü, nem is hiszlek el!” – akik jól ismerik az együttes történetét, illetve kapcsolatukat a Punnany Massif zenekarral, azok sejthetik, hogy e mondatot illetően “felőlük fúj a szél”. Részletek a videóban:

Podcast is készül a beszélgetésből! Ahol az a célunk, hogy ne csak a beszéd, hanem a zene is hangsúlyba kerüljön. Az Oxygen Music új, saját gyártású podcastjában, a Podcast Extrában a zenekarral készített teljes interjú mellett a Minden levegővétellel újra megszületünk című új album zenei anyagát is hozzuk, de tartalmaz majd meglepetéseket is: régi dalok, kedvencek, mind-mind a Margaret Islandhez kapcsolódva.

A teljes interjú itt:





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: