14. nap

Január 1-én kaptam meg a koronavírus elleni oltásomat és ennek örömére naplót indítottam, hogy mi történik velem nagyban és molekuláris szinten a következő 30 napban. Igyekszem közérthetően és helyenként illusztrálva bemutatni az eseményeket. Előre bocsátom, hogy a közérthetőség fontosabb szempont lesz, mint a tűpontos immunológia leírat, ezzel lehet nem egyetérteni, a kritikát szívesen fogadom. (Hogy miért vetemedek ilyenre, azt írás alján lehet megtalálni).
Nézzük mi a helyzet a 14. napon:

• JÓL VAGYOK, semmilyen tünetem nincs.
• Megkaptam a behívómat a 2. oltásra.
• Örömmel tudósítok arról is, hogy az Egyesült Államokban 9 napja oltást kapó kolléga is jól van.
Sok mindenről volt már szó, de méltatlanul elfeledkeztünk eddig az első vonalban harcoló alakulatokról, azokról a SEJTEKRŐL, AKIK ÉLETÜKET ÁLDOZZÁK AZÉRT, HOGY A SZERVEZET ÉLJEN. Szenteljünk egy bejegyzést A VELESZÜLETETT, VAGY MÁS NÉVEN TERMÉSZETES IMMUNITÁSNAK.
• Az oltás, az antitestek, a limfociták nagy része, mindaz, amiről eddig szó volt, és amitől a megoldást várjuk, az az adaptív (más néven szerzett) immunitáshoz kapcsolódik. Az adaptív immunitás, azonban egy új találmány az evolúcióban, csak a gerinceseknek van. Arról már volt már szó, hogy a vírusok azonban nem csak a gerinceseket támadják, hanem minden állatot, növényt és gombát, sőt még a baktériumokat is. Ne gondoljuk, hogy a csigák, a polipok, vagy épp az evolúció igazi sikerágába tartozó ízeltlábúak feltett kezekkel… khm… feltett csápokkal adják meg magukat a vírusoknak! Ők is védekeznek, még ha nincsenek is olyan szuper eszközeik, mint a limfociták. Az ő védelmüket a veleszületett immunválasz látja el.
• A veleszületett immunválasz igen sokrétű és nagyon jól szervezett. Tágabb értelemben véve nagyon sok mindent sorolhatunk a veleszületett immunrendszerhez. Mindent, ami a megszületésünk pillanatától majdnem teljes intenzitással azon dolgozik, hogy megvédjen minket a fertőzésektől.
• Tekintsük át egy típusos koronavírus fertőzés során, hogy hány ponton lassítja a vírus szaporodását a veleszületett immunválasz:
• A vírus, már akkor kellemetlenséggel találkozik, ha ránk kerül. Az első védelmi réteg az áthatolhatatlan bőr a roppant kellemetlen, savas pH-jával, amin előbb utóbb denaturálódnak vagy kiszáradnak a vírusok. Nem is beszélve arról, hogy a bőrünkön velünk élő bacik, nem rajonganak az ilyen fertőzéses próbálkozásokért.
• Viszonylagos gyengepontokat jelentenek a nyálkahártyák, ezért próbálkoznak itt a vírusok, de a nyálkahártyák sem tárt kapuk számukra. A szemnél pl. a lizozim akarja lebontani őket, a szájban előbb a nyálenzimekkel, aztán a lenyelést követően, a gyomorsavval kell szembenézniük. A légutak ehhez képest barátságos helyek, csupán a csillós hengerhámmal, a nyirokcsomókban hemzsegő immunsejtekkel, valamint a komplementrendszerrel, és az előre gyártott immunglobulinokkal kell megküzdeniük.
• Ha mindezeken átjut a vírus, akkor sincs könnyű dolga, mert minden sejtnek van önvédelmi reakciója. A sejtek úgynevezett mintázatfelismerő receptorokat használnak a vírus felismerésére. Ezek a mintázatfelismerő receptorok olyan molekulákra vannak kihegyezve, amelyek csak kórokozókban fordulnak elő. Ezek a receptorok az evolúció során alakultak ki bennünk. Például az evolúció „megtanította”, hogy ha a sejtplazmában kettősszálú RNS jelenik meg, akkor az azt jelenti, hogy vírusfertőzés van, mert ilyen csak vírusok jelenlétében alakulhat ki. Ilyenkor meg valamit tenni kell.
• A szöveti sejt, ha észreveszi, hogy valamelyik mintázatfelismerő receptor (sok fajta van), bejelez, akkor több folyamatot is elindít. Először is „belátja”, hogy ő maga a veszély, mert a vírus a gazdasejtet használja fel a szaporodáshoz. Így öngyilkosságot követ el, hogy ezzel is lassítsa a vírust. Ezt azonban úgy csinálja, hogy mindent, ami a sejten belül van elkezdi elbontani. Mindent: saját magát és a vírusokat is. Másodszor azonnal hírvivőket, interferonokat küld a többi szöveti sejtnek és az immunsejteknek, hogy micsoda csapás érte. A többi sejt, innentől fokozott önvizsgálatot tart, lezárja a határokat, megnehezíti a vírus bejutást, leállítja a fehérjegyártást. Az immunsejtek, pedig gyülekezni kezdenek a környéken. Minden sejt folyamatosan mutogatja az érkező limfocitáknak az MHC I-en keresztül, hogy mit termel, hogy mi történik a belsejében – de ez már átvezet az adaptív immunitáshoz.
• A természetes immunitáshoz tartozik a komplementrendszer is. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint egy arcfelismerő aknamezőt. Ha a komplementrendszer evolúciósan rögzült mintázatfelismerő receptorai észreveszik a vírust, akkor rátapadnak és összevissza robbantják magukat – roppant kellemetlen lehet, bár nem nagyon marad, aki utólag elmesélhetné. Ráadásul ezek a robbanások még inkább felkeltik az immunsejtek érdeklődését. Azt említettem már, hogy komplementrendszer képes értelmezni a vírusokat felismerő antitesteket is? Ha egy antitest megjelöl egy vírust, akkor az automatikusan komplementet is aktivál és jön a bumm-bumm – újabb példa az adaptív és a veleszületett immunrendszer együttműködésére.
• Végül, de nem utolsó sorban, jönnek a veleszületett immunrendszer sejtjei: granulociták, monociták, nyúlványos sejtek, NK-sejtek. Ezek a nehéz fiúk. Fő tevékenységük, hogy felzabálják a mintázatfelismerő receptorokkal, komplementtel, vagy antitestekkel megjelölt kórokozókat és a bekebelezés után bontóenzimekkel és barátságos hipóval pusztítják el őket. Bár ezeket a funkciókat elsősorban baktériumok és gombák ellen használják, a vírusok sem kedvelik ezt a társaságot. Az NK-sejtek például „rásegítenek” a vírus fertőzött sejtek öngyilkossági kísérletére.
• Lehetne még sok mindent mesélni a veleszületett immunválaszról, mert megoldásai egészen káprázatosak, de ez talán nem meglepő, mert sokrétűségét az evolúcióból merítette. Amit ki lehetett „találni” az elmúlt 3,1 milliárd év alatt, az már kitalálódott. A polipok, a darazsak, sőt a növények és gombák is köszönik, jól elvannak vele.
• Ez az a rendszer tehát, ami lassítja a vírusfertőzést bennünk is, amíg a limfociták járják a bürokratikus köreiket, amire végre rászánják magukat, hogy érdemben belépjenek a harcba. Mielőtt azonban valaki szemrehányást tenne a limfocitáinak fontos hangsúlyozni, hogy ezeket a köröket pont azért kell végigjárniuk, nehogy autoimmunfolyamatot indítsanak el.
Folytatás holnap.
A nevem Lőrincz M. Ákos. A naplót magánemberként vezetem, egyébként a Semmelweis Egyetemen szereztem PhD fokozatot immunológia témában. Jelenleg belgyógyászként a Szent György Kórház kardiológia osztályán dolgozom, de most a COVID járvány miatt az intenzív osztályon igyekszem segíteni koronavírus fertőzöttek ellátását. Félállásban továbbra is a SE Élettani Intézetének adjunktusa vagyok, kutatási területem az immunrendszer és kórokozók interakciója és az extracelluláris vezikulák.