18. nap

Január 1-én kaptam meg a koronavírus elleni oltásomat és ennek örömére naplót indítottam, hogy mi történik velem nagyban és molekuláris szinten a következő 30 napban. Igyekszem közérthetően és helyenként illusztrálva bemutatni az eseményeket. Előre bocsátom, hogy a közérthetőség fontosabb szempont lesz, mint a tűpontos immunológia leírat, ezzel lehet nem egyetérteni, a kritikát szívesen fogadom. (Hogy miért vetemedek ilyenre, azt írás alján lehet megtalálni).
Nézzük mi a helyzet a 17. napon:

• JÓL VAGYOK, semmilyen oltás utáni nyavalya nem gyötör. Mindkét felkaromban izomláz van. No, nem azért, mert szót fogadtam a gyógytornászomnak és az életmódváltást bicepszgyakorlatokkal kezdtem, hanem mert lehullott a hó, és a szánkó 47 kg gyerekkel megpakolva, hegynek föl már túl sok tejsavtermelődést váltott ki az izmaimban.
• Örömmel tudósítok arról is, hogy az Egyesült Államokban 13 napja oltást kapó kolléga is jól van.
Lássuk, hogy mi zajlik most bennem molekuláris szinten:
• Még mindig helyezkednek a limfociták, járőrőznek, kutakodnak, átvizsgálnak mindent, hogy hol bujkál még egy kis tüskefehérje. Ha találnak valamit, akkor azt elpusztítják és továbbaktiválódnak. Ha nem találnak semmit, akkor szépen lassan lenyugszanak és egy idő után már csak a memóriasejtek fognak a tüskefehérjékre emlékezni.
• Persze, azt hogy lenyugodjanak, egyelőre nem fogjuk hagyni, mert a második oltás majd táplálja a gyanakvásukat, miszerint itt mégis csak tartani kell valamitől. Az ősi limfocita mondás úgy tartja: „ami kétszer támad, az harmadszorra is fog”.
• Na, de miért van az, hogy a limfociták csak az idegen fehérjéket támadják meg? Mi biztosítja azt, hogy egy ilyen pusztító rendszer, mint az adaptív immunválasz ne hibázzon, és ne támadja meg a saját szervezetünket? A helyzet az, hogy néha hibázik, és akkor autoimmunbetegség alakulhat ki.
• A részleteket tekintve először fontos megértenünk, hogy miként jönnek létre az irányítást végző T-limfociták. A T-limfociták immunsejt felsőoktatásban tanulnak a csecsemőmirigyben. Ennek első lépéseként meg kell tanulniuk felismerni a saját MHC molekulákat. Az MHC molekulák nagyon jellegzetesek ránk, úgy működnek, mint a személyi igazolvány. Ezzel igazolja minden sejt, hogy ő a szervezethez tartozik. Ha a T-sejtek nem kérik el és nem ismerik fel „jó”-nak a saját MHC molekulát, akkor a T-sejt tanárok nem engedik továbbtanulni őket és megölik ezeket a hasztalan T-sejteket. Nem kellenek olyan T-sejtek, akik csak lófrálnak, de nem igazoltatnak.
• Második lépésként a tanárok mindenféle a saját szervezetben előforduló fehérjét mutogatnak a T-sejteknek. Mutatnak izomsejt fehérjét, vérplazma összetevőt, jelátvivő fehérjét és még sok minden mást is, ami normálisan előfordul a szervezetünkben. Erre azért képesek, mert a tanár sejtek DNS-e ugyanúgy kódolja az összes fehérjénket, amit előállítunk a testben, mint minden más sejtünk DNS-e. Ha valamely T-limfocita veszélyesnek ismeri fel valamelyik saját fehérjénket, akkor elpusztítják a tanárok, mert ezek a sejtek megtámadhatnák a saját normális sejtjeinket és autoimmun folyamatot indíthatnának el.
• Tehát a tanár sejtek nem az idegent mutatják be, hanem azt tanítják meg, mi a saját. Az immunlogika az, hogy mindent, ami nem saját, azt meg kell támadni. Egyébként szegény tanárok nem is tudnák bemutatni az összes dolgot, ami veszélyes lehet. Hát honnan lenne meg nekik minden veszélyes fehérje, ami az evolúcióban előfordul?! Ők azt mutatják be, ami megvan a DNS-ben, tehát a sajátot. Tanítási módszerük kicsit szigorú talán a „rossz” tanulók elpusztításával, de a cél érdekében érthető.
• A T-limfocitáknak tehát azt kell megtanulniuk, hogy első lépésben kérjék el a személyit (MHC) és második lépésben csak akkor támadjanak, ha abban olyan szerepel, ami nem tartozik a sajáthoz (pl. a koronavírus tüskefehérje).
• Viszont, ha ilyen szigorú a tanítási rendszer, akkor miért fordulnak elő mégis hibák és miért alakul ki mégis autoimmunitás?
• A valóság az, hogy nem is az immunrendszerről lenne szó, ha olyan egyszerűen működne, mint ahogy leírtam. Sajnos a tanársejtek nem mutatnak meg minden fehérjét, ami készül a szervezetben. A ritkábbakat, amelyek csak egy-egy helyen fordulnak elő, nem mutogatják, mert „úgysem találkozik vele a T-sejt”. Ha meg mégis, akkor életbe lép egy nagyon fontos búcsúüzenet az iskolából, amit minden T-sejtnek tisztelnie kell: „Ha találsz valami idegent, akkor, és csakis akkor támadhatod meg, ha egyéb jelek is utalnak arra, hogy ott veszély van”. Ha ilyen veszélyjel nincs, akkor tilos támadni! Mivel egy vírus- vagy baktériumfertőzésnél, mindig van ilyen egyéb veszélyjel, ezért ott a limfociták támadnak.
• Galiba akkor lesz, ha véletlenül a vírus valamelyik fehérjéje, amire támad az immunrendszer, hasonlít egy számunkra fontos saját fehérjére. Ebben az esetben a korábbi vírusfertőzés miatt már a sajátot is ellenségnek ismeri fel az immunrendszer és kész is az autoimmunitás.
• Vannak más módok is, amin keresztül autoimmun folyamat jöhet létre, de ezek alapján belátható, hogy miért volt fontos az mRNS alapú oltások tervezésénél, hogy olyan fehérjét válasszanak a kutatók bemutatandó fehérjének, amihez hasonló nem fordul bennünk elő. Ezért esett a választás a tüskefehérjére, ami nagyon jellegzetes a koronavírusra, de nincs bennünk hasonló fehérje, így minimális az mRNS oltás által kiváltható autoimmunitás esélye is.
• VÉGÜL FONTOS SZEM ELŐTT TARTANI, HOGY HA A TÜSKEFEHÉRJE OLTÁS UTÁNI MEGJELENÉSE AUTOIMMUNITÁST OKOZNA, AKKOR A KORONAVÍRUS, RENDES FERTŐZÉS ESETÉN, A SAJÁT „IGAZI” TÜSKEFEHÉRJÉIVEL 10000-SZER INKÁBB OKOZNA AUTOIMMUNITÁST. Így tehát jóval kisebb ennek a veszélye az oltással, mint anélkül.
Folytatás holnap.

A nevem Lőrincz M. Ákos. A naplót magánemberként vezetem, egyébként a Semmelweis Egyetemen szereztem PhD fokozatot immunológia témában. Jelenleg belgyógyászként a Szent György Kórház kardiológia osztályán dolgozom, de most a COVID járvány miatt az intenzív osztályon igyekszem segíteni koronavírus fertőzöttek ellátását. Félállásban továbbra is a SE Élettani Intézetének adjunktusa vagyok, kutatási területem az immunrendszer és kórokozók interakciója és az extracelluláris vezikulák.