18 millió forintra emelkedik az alanyi mentesség határa

Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedik – tette közzé a Veszprém Vármegyei Adó-és Vámigazgatóság. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől visszamenőleg alkalmazható, erről azonban legkésőbb 2025. február 28-ig kell nyilatkozni a NAV-nak, amit legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban lehet megtenni.
A már most alanyi mentes, több mint 830 ezer kisvállalkozónak nincs teendője. Az újonnan alakuló vállalkozásoknak is egyszerű dolguk van, mindössze egy kattintással választhatják megalakuláskor az alanyi mentességet.
Ha a feltételek fennállnak, megéri visszamenőleg már idénre is mentességet választani, hiszen az alanyi menteseknek főszabály szerint nem kell áfát felszámítani, fizetni, sőt még áfabevallást sem kell benyújtani. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy ebben az esetben a levonási jog sem illeti meg az adózót.
Az érintetteknek elsőként az alanyi mentesség választásáról kell nyilatkozniuk – legkésőbb február 28-ig. Ezt követően – a választástól számított 8 napon belül – módosítani kell az idei számlákat; azokat alanyi adómentesen, áfa felszámítása nélkül kell ismét kiállítani. Fontos az is, hogy a kisvállalkozó a módosító számlát a partnerének átadja. Az alanyi mentesség választása előtt, idén kiállított nyugtákat nem szükséges módosítani, mindegy, hogy pénztárgéppel, papíron vagy számítógéppel állították ki.
Az áfa alóli mentesség esetében nincs „visszajáró áfa”, vagyis levonási jog, így az a kisvállalkozó, aki az alanyi mentesség választásáig áfabevallást is nyújtott be és volt levonandó áfája, korrigálnia kell. Az alanyi adómentességet választókra vonatkozó szabályok egész évre szólnak, ezért 2025. január 1-ig visszamenőleg nem helyezhető levonásba az általuk befogadott számlákban szereplő áfa.
A gyakorlati tudnivalókról részletes tájékoztatót tett közzé a NAV, amely az alábbi linken érhető el: https://nav.gov.hu/ado/afa/tajekoztato-az-alanyi-adomentesseg-valasztasara-jogosito-ertekhatar-emeleserol