
Múltidéző 2024.08.31.
Események ezen a napon a következő évekből: 1998, 1999
Események ezen a napon a következő évekből: 1998, 1999
A díjra idén három színésznőt, Balla Eszter mellett Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték. Balla Eszter, a 6SZÍN társulat jelöltje kapta idén a Kaszás Attila-díjat, amelyet pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban vett át. A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten […]
A Pápai Tankerületi Központ intézményei közül néhányban már csütörtökön megtartották a tanévnyitó ünnepélyt, a legtöbb iskolában ma és hétfőn köszöntik majd a 2024/25-ös iskolai évet. Hétfő reggel összesen közel 6800 diák ül be az iskolapadba a tankerület intézményeiben, a művészeti iskolákban pedig 1100-nál is több diák tanul majd az idén […]
A legfontosabb hírek a városból.
Az idei nyár is mozgalmasan telt a református gimnázium Parlando leánykara számára. A kórustáborok mellett két kiemelt fellépése is volt a közösségnek. Júliusban a Művészetek Völgyében a Református udvarban szolgáltak a vasárnapi istentisztelet keretei között, augusztus 17-22 között pedig a Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényén, a Magyar Egyházzenei Biennálén vettek részt. […]
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a 2024. augusztus 24-én, szombaton 00.00 órától kiadott hőségriasztást 2024. szeptember 05-én, csütörtökön 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Így tehát továbbra is másodfokú hőségriasztás lesz érvényben hazánkban a tanév első napjaiban is. A Katasztrófavédelem.hu tájékoztatása […]
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját a magyar filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, a nyolcvanéves Kardos Sándor kapja. „Isten ujja beleért a képbe” – mondja Kardos Sándor. Igaz ez az általa fényképezett klasszikusokra A kis Valentinótól (1979) az Eldorádóig (1988), és igaz az általa alapított privátfotó-gyűjtemény, a Hórusz Archívum fényképeire is, mert „a […]
A most érkező mezős diákokat hagyományosan gólyanappal fogadta az iskola. A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Batthyány Lajos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola invitálására 3 osztályból 67 diák érkezett a programra. Az aulában Proszt Krisztina igazgatóhelyettes fogadta a népes gólyasereget. A köszöntő és rövid ismertető után az udvaron folytatódott az esemény. […]
Ördög A. Róbert tollából jelent meg a Bozzay Lajos beszálló vendéglője – Idegenek lettünk saját otthonunkban című helytörténeti írás, mely a Bozzay-Adorján család és Bakonytamási község történetének egy szeletét tárja az olvasó elé. A képekkel gazdagon illusztrált művet Éhártné Varga Zsuzsanna a következő szavakkal ajánlja az olvasók figyelmébe: „Kezemben tartok […]
A Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium már hosszú évek óta megszervezi a mára már hagyományosnak mondható gólyatábort a leendő kilencedikeseknek. Az idei évben közel száz tanuló részvételével zajlott az egynapos program. A mai nap programját Szabóné Horváth Katalin, a Diákönkormányzatot segítő oktató és segítője Marton-Szabó Fanni, a […]