22 milliót meghaladó eszközfejlesztés a pápai szakképzésben

A megváltozott szakképzési rendszer egyik kulcseleme a digitális fejlesztés. A szakképzési stratégia egyik alappillére, hogy minden intézményben korszerű digitális oktatási eszközök legyenek, fejlesztések valósuljanak meg. A szakképző intézményekben minden szakma esetében elengedhetetlen a digitális kompetenciák fejlesztése. A Pápai Szakképzési Centrum két pápai intézményében, az Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskolában, illetve a Jókai Mór Közgazdasági Technikumban 22 millió forintot meghaladó értékű eszközfejlesztés valósult meg.
A szakképzési stratégia egyik alappontja, hogy digitális fejlesztést kell tennünk minden egyes intézményünkben. Ez a vonzó környezetet is a szakképző intézmények tekintetében elősegíti, ami azt gondolom, hogy a mai kor gyerekeinek egy nagyon fontos lépés, illetve feladat. Mi a Szakképzési Centrumban ezen pont mentén nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a digitális stratégia, a digitális oktatás megvalósulhasson annak okán, hogy a megváltozott szakképzésben 180 alapszakma van. Ezek közül az intézményben is párat oktatunk, és minden egyes alapszakmának most már kritériuma, hogy a digitális keretrendszer kompetenciafejlesztésre vonatkozólag egy úgynevezett digcomp azonosítója legyen. Tehát ez azt jelenti, hogy a digitális fejlesztést meg kell valósítani az intézményben. Továbbá a megváltozott rendszerben a szakmai vizsgák is több részből állnak, ennek egyik része az interaktív vizsga. Az interaktív vizsga gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden szakmában egyazon napon, központilag meghatározott napon az országban mindenütt online módon vizsgáznak. Ez egyfajta infrastruktúrát feltételez. Erre törekszünk minden évben, hogy minél jobbá tegyük az iskoláinkban ezt a folyamatot, illetve ezt a fejlesztést. – mondta el Berta Ildikó. A Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta, a szakképzési rendszer rugalmas volta a felnőttek számára is lehetőséget kínál. Olyan képzési formákat nyújtanak, amivel átképezhetik magukat. A Jókai Mór Közgazdasági Technikumban tanulók egyrészt technikumi végzettséget szereznek, másrészt az általános közismereti érettségi bizonyítványt is megszerzik.
Ennek lehetősége azt jelenti, hogy a technikusi szakmai oklevéllel gyakorlatilag emelt szintű érettséginek megfelelően a továbbtanulás irányába is mehetnek, az egyetemeken plusz pontokat szerezhetnek ennek tekintetében. Ez azt gondolom, hogy egy nagy lehetőség a jó képességű gyermekek számára. Ugyanez a lehetőség nyitva áll a felnőttek számára is, hiszen akik gimnáziumban érettségiztek, ők rendelkeznek a közismereti érettségivel, rövidített formában pedig akár két év alatt szakmához juthatnak. – tette hozzá a főigazgató. A felnőtteknek is jó hír, hogy 2020 óta mindenki számára két szakma és egy szakképesítés megszerzése ingyenes.
Minden évben legalább két alkalommal, az intézmények fejlesztési igényeit felmérve hajtanak végre fejlesztéseket a Pápai Szakképzési Centrum iskoláiban. Az év végi fejlesztési keret megközelítette az 50 millió forintot a teljes Szakképzési Centrum tekintetében, a két pápai intézmény esetében pedig az informatikai fejlesztés mértéke meghaladja a 22 millió forintot. Erről már Unger Tamás a Pápai Szakképzési Centrum kancellárja beszélt a Médiacentrumnak.
Ezen felül más olyan szakmai eszközöket, gépeket, berendezéseket is beszereztünk, amelyek az oktatáshoz fontosak és kötődnek, ezen kívül pedig a kollégiumban, a Jókai Mór Közgazdasági Technikum kollégiumában olyan eszközöket, amelyek a lakást, a lakási körülményeket javítják. A fejlesztés természetesen nem lehet öncélú. Nálunk sem az. A fejlesztésnek az a célja, hogy az oktatás minél gördülékenyebben, minél jobban tudjon menni, minél jobban ki tudja szolgálni azokat az igényeket, amelyeket a XXI. század támaszt már az oktatók és a diákok elé is, illetve természetesen hosszú távon a munkáltatók igényeit kell nekünk kiszolgálni. Szerencsére egyre több olyan platform áll rendelkezésre, ami informatikai hátterű. Ez érvényes a szakképzésre és magára azokra a tárgyakra is, amelyek nem kimondottan a szakképzési rendszerben, hanem úgynevezett közismereti tárgyak körébe tartoznak, és el is várjuk a kollégáktól, hogy egyre nagyobb mértékben használják ezeket a technikákat, hiszen az érvényben lévő paradigmák szerint az az elvárás a szakképzéssel, illetve a leendő munkavállalókkal szemben, hogy az élet minden területén, ahol dolgozni fognak, egyre nagyobb mértékben találkoznak az informatikával, a robotizációval.
Az Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola igazgatója Matting Mónika kérdésünkre elmondta, kiemelten fontos területként kezelik az informatikai feltételeik folyamatos fejlesztését és korszerűsítését. Ezúttal az egyik informatikai tantermük kapott teljesen új eszközparkot, amit a tanulók már használatba is vehettek. Az iskola képzési kínálata szerteágazó, a gazdaságnak mind az ipari, mind a szolgáltató szektorából oktatnak szakmákat.
Gondolok itt akár a hegesztő, gépjármű-mechatronikai technikus, villanyszerelő, asztalos, festő-mázoló-tapétázó képzéseinkre, illetve a szolgáltató szektorban a turizmus-vendéglátás ágazathoz tartozó képzések vannak jelen az intézményben, valamint a kereskedelmi ágazat és a szociális ágazat szakmái. Ezekhez is ma már elengedhetetlen az, hogy a diákok számára biztosítsuk, hogy ne csak a hagyományos értelemben vett informatikai, digitális kultúrai tudást sajátítsák el, hanem a szakmájukhoz tartozó digitális képességeknek is birtokába kerüljenek. Egyre inkább azt tapasztaljuk és azt látjuk, hogy már nem csak a hagyományos informatika órán használják ezeket a szaktantermeket a kollégáink, hanem a szakmai oktatás során is egyre inkább bekéredzkednek az oktatók, hogy szeretnének ilyen termekbe menni, ahol az adott szakmához tartozó szoftvereket, programokat ki tudják próbálni a tanulók, az oktatók meg tudják mutatni ezeknek az alkalmazását, a diákok alapvető tudást tudnak így elsajátítani, és ezt kiviszik magukkal a duális képzőhelyekre is, ahol pedig a mindennapi munka során tudják ezeket az ismereteket hasznosítani. Az itt elsajátított tudás a munkaerőpiacon is előnyt jelent a tanulóink számára, illetve ma már szerintem a mindennapi élethez is hozzátartozik az, hogy az online világban a digitális ismeretek birtokában el tudjanak igazodni a tanulók, és ezzel is segítjük őket.
A mechatronikus karbantartóknak már kialakítottak egy saját kis informatikai termet, de ugyanígy a fa és bútoripar ágazatban az asztalos tanulók számára is van egy saját tanterem, ahol a tervező szoftvereket tudják használni és alkalmazni, ami mind a szakirányú oktatás során, mind pedig a szakmai vizsgára készítendő vizsgaproduktumnál egy nagyon hasznos és fontos dolog. A turizmus-vendéglátás és a kereskedelmi ágazat tanulóinak is van egy olyan tantermük, ahol az iskolai tanórákon, akár a portfóliókészítést, akár a menükártyakészítést, akár az irodai levelezések elkészítését gyakorolhatják a fiatalok oktatói irányítással.
A Jókai Mór Közgazdasági Technikumban négy ágazaton öt szakmát tanulhatnak a diákok, ezek mindegyike megkívánja a korszerű informatikai eszközök alkalmazását az oktatásban.
Gazdálkodás és menedzsment ágazaton pénzügyi és számviteli ügyintézőket, valamint vállalkozási ügyviteli ügyintézőket képezünk. Közlekedési szállítmányozás ágazaton logisztikai technikusok oktatása folyik, kereskedelem ágazaton belül kereskedő és webáruházi technikusokat képezünk, valamint az oktatás ágazaton belül oktatási szakasszisztenseket készítünk fel, úgy a felsőoktatásra, mint pedig a munka világára. Akik a mi iskolánkat elvégzik, mindenképpen úgy zárják tanulmányaikat, hogy érettségi bizonyítványt és technikus bizonyítványt is kapnak, ennek megfelelően lehetőségük nyílik továbbtanulásra is, illetve a szakma birtokában el is tudnak helyezkedni. – emelte ki Kádi Attiláné Patus Viktória. A Közgáz igazgatója hozzátette, az intézményben a diákok nemcsak digitális kultúra tantárgy oktatásában vesznek részt, hanem a szakmai órák tekintetében is folyik a vizsgára, valamint a munka világára való felkészítés. Olyan ismereteket, készségeket sajátíthatnak el, amire akár a felsőoktatásban, akár pedig munkavállalóként a leendő munkahelyeiken nagy szükségük lesz. Napjainkban alapelvárás, hogy megfelelő, stabil, jól használható informatikai tudással rendelkezzenek.