28. nap

Január 1-én kaptam meg a koronavírus elleni oltásomat és ennek örömére naplót indítottam, hogy mi történik velem nagyban és molekuláris szinten a következő 30 napban. Igyekszem közérthetően és helyenként illusztrálva bemutatni az eseményeket. Előre bocsátom, hogy a közérthetőség fontosabb szempont lesz, mint a tűpontos immunológia leírat, ezzel lehet nem egyetérteni, a kritikát szívesen fogadom. (Hogy miért vetemedek ilyenre, azt írás alján lehet megtalálni).

Nézzük mi a helyzet a 28. napon:

• JÓL VAGYOK. Nincs semmilyen tünetem. Nem fáj a vállam, nincs hőemelkedésem, nem vagyok levert.
• Örömmel jelentem, hogy az Egyesült Államokban egy másik gyártó oltását megkapó kolléga is jól van.
Az orvosoknak vannak olyan alapvetői elveik, amelyektől eltérniük nem szabad:
• Ezek egy részét az orvosi eskü fogalmazza meg, mint például a titoktartás elvét, vagy a tudatosan „ne árts” elvét.
• Vannak olyan alapelvek is, amelyek csak átvitt értelemben vezethetőek le az esküből, mégis kötelező érvényűek, mint például a fájdalom/szenvedés csillapításának elvárása, amennyiben azzal nem okozunk egészségkárosodást. Itt sok megkötés és kitétel van, de az alapelv világos: csökkentsük az értelmetlen szenvedést.
• Hasonló alapelv, hogy a lehetőségekhez képest igyekezzünk a betegségéről tájékoztatni a beteget. Volt már róla szó, hogy mennyire fontos a „tájékozott beleegyezés” elve. Ilyen feladatunk a prognózis kimondása is. Az orvosnak nem csak a diagnózis és a terápia meghatározása a feladata az ellátás során, hanem az is, hogy tájékoztasson a betegség várható lefolyásáról. Ezt nevezzük prognózisnak, vagy előrejelzésnek.
• A beteg és hozzátartozóinak magától értetődő elvárása, hogy szeretnék tudni, hogy mi fog történni. Lesz-e gyógyulás, vagy állapotjavulás, ha igen, mikor, ha nem, akkor milyen minőségű élet várható a továbbiakban, mire kell készülni a jövőben és mi a várható élethossz az adott állapotban?
• Az orvos a prognózisadás során megpróbálja ezeket a kérdéseket megválaszolni. Ez nem könnyű, mert a pontos prognózishoz általában sok vizsgálat eredményét kell összetenni és összevetni azzal az ismeretanyaggal, amivel rendelkezik a betegségről és figyelembe kell venni egy csomó bizonytalansági tényezőt is, amelyeknek a hatását nehéz megbecsülni. Ha például valaki kapcsolatba kerül egy koronavírus fertőzöttel és 3 napra rá elmegy a szaglása és pozitív lesz a gyorsteszt, akkor a diagnózis már elég egyértelmű, de még lehetetlen pontos prognózist adni. Lehet, hogy egyébként tünetmentes fertőzés fog zajlani, de az is lehet, hogy a típusos időszakban, a 7-9. nap környékén olyan súlyos fulladás jelentkezik, hogy intenzív kezelésre lesz szükség. Ezt nem lehet előre megmondani. Az orvos ilyenkor felhívja figyelmet a veszélyre, elmondja, hogy milyen tüneteknél kell kórházba menni, és azt is, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy megpróbáljuk elkerülni a nagyobb bajt.
• Tehát igyekszünk a lehető legpontosabb prognózist adni, de a sok bizonytalansági tényező miatt nem reális számon kérni a prognózis esetleges pontatlanságát az orvoson, mert a jövőt nem látjuk csak a beteget és vizsgálati eredményeket.
• Nincs azonban mellbevágóbb beteg és orvos részére egyaránt, amikor egy csomó elvégzett vizsgálat után, a meglévő diagnózis ismeretében megpróbálunk prognózist adni a betegnek, de nem tudunk érdemit mondani, mert nincs meg hozzá még az ismeretanyag.
• Pontosan ez a helyzet a koronavírus egyik szövődménye a post-covid (covid utáni) szindróma esetében is. Ez a tünetegyüttes a betegek kb. 10%-át érinti és egy részét súlyosan. A fertőzés leküzdését követően jelentkezik, és csökkent terhelhetőség, terhelésre jelentkező fulladás, köhögés és felgyorsult szívműködés jellemzi. Néha visszatérő hőemelkedések is kísérik.
• Nem pontosan tudjuk, hogy mi áll a hátterében, azt sem tudjuk, hogy kinek mennyire hosszasan maradnak meg panaszai és egyelőre olyan kezelés sincs a kezünkben, amivel látványosan gyorsítani lehet a javulást. Itt egy cikk a terápiás lehetőségekről.
• Mindegyikünknek vannak megdöbbentő esetei az elmúlt 3-4 hónapból. Sajnálatos tragédiákról és nem várt gyógyulásokról is. Számomra azonban a legmegdöbbentőbb eset pont akkor jött szembe, amikor már elérhető közelségbe került a járvány megfékezése az oltásokkal: egy nálam fiatalabb, társbetegségek nélkül élő, egy kevésbé súlyos covidon átesett, rendszeresen és számomra megközelíthetetlen szinten sportoló beteggel találkoztam post-covid tünetek miatt. Hosszas kezelés, gyógytorna, légzési rehabilitáció, mindenféle vizsgálat és minden erőfeszítés ellenére is addig jutottunk, hogy 100 méter lassú séta után a székre lerogyva zokogni sem tudott, mert nem volt hozzá levegője.
• Szörnyű érzés volt. A legfájóbb, hogy nem tudtam neki prognózist mondani, nem tudtam megmondani, hogy menny idő lesz, amikortól újra sportolhat.
• Azt viszont látom, hogy jelenleg világszerte csúcs közelében van a napi új megbetegedések száma és csúcson van a napi halálozási szám is. Magyarországon most jobb a helyzet, mint 2 hónapja, de az ehhez szükséges szabályoknak hatalmas ára van. Egy pillanatra se higgyük, hogy a mostani javulás az oltásnak köszönhető! Ez a szabályoknak, a maszkoknak, a kézmosásnak, az iskolák részleges lezárásának, a home officenak és a többinek köszönhető.
• És az is biztos, hogy ezeket nem lehet egyelőre felfüggeszteni, és ki kell tartani az oltások elterjedéséig, mert a másik oldalon mi minden nap tapasztaljuk, hogy a koronavírus hátizsákjában lapulnak még olyan szörnyetegek, mint a post-covid szindróma.
• Ez prognózis tehát most rajtunk áll: oltás, vagy lezárás, vagy covid?

Folytatás holnap.

A nevem Lőrincz M. Ákos. A naplót magánemberként vezetem, egyébként a Semmelweis Egyetemen szereztem PhD fokozatot immunológia témában. Jelenleg belgyógyászként a Szent György Kórház kardiológia osztályán dolgozom, de most a COVID járvány miatt az intenzív osztályon igyekszem segíteni koronavírus fertőzöttek ellátását. Félállásban továbbra is a SE Élettani Intézetének adjunktusa vagyok, kutatási területem az immunrendszer és kórokozók interakciója és az extracelluláris vezikulák.