65 méter sál és 327 ezer forint…

Így zárult Veszprém vármegyében a valamivel több, mint egy hónapos kampány, a Köttusa. Január 25-én kezdtük – mondta a Médiacentrum kérdésére Senye Ilona megyei koordinátor – és március elsején zárult. Ez idő alatt 65 méter sálat kötöttünk, horgoltunk. Ezeket a sálakat szenvedélybeteg családokban élő gyermekek kapják, a pénzből pedig, ami 327 ezer forint, információs programokat, továbbképzéseket, tanfolyamokat fogunk szervezni. Mindezt azért, hogy ezek a gyerekek felismerjék egymást a sálról, melyre hímeztünk egy kis fehér keresztet, innét tudják, hogy nincsenek egyedül. A záróprogramra meghívták az adományozókat, a sál készítőket. Számukra egy kedves kis zenés-mesés délelőttöt tartottak, ahol Ilona mesélt, Illés Csaba gitározott, Kata, Mira és Gréta pedig szenvedélybeteg családban élő gyermekek történeteit olvasták fel. A záróeseményre a pápai résztvevőkön kívül eljöttek Veszprémből, a DEMO egyesületből, valamint egy ajkai középiskolából, akik szintén részt vettek a kampányban. Ajkán tanítok a Fekete István-Vörösmarty Általános Iskola és Gimnáziumban – mondta Soós Anita – a 8.E-vel vettünk részt a kampányban. A szülők vették a fonalat mi pedig több darabban elkészítettük a két méter sálat. Megdöbbentő volt, hogy amikor a gyerekek megtudták a kampány célját, néhányan magukat is az érintettek közé sorolták. A veszprémi DEMO egyesület 2007. óta működik és a gyermekek életét segíti, ezért aztán rögtön csatlakoztak is a felhíváshoz, amikor hallottak róla. Örömmel említette meg Senye Ilona, hogy a lakóhelyén, Nemeszalókon is csatlakoztak a kampányhoz és kötöttek sálat. A program végén minden résztvevő kapott egy elismerő oklevelet, hogy jó szívvel emlékezzenek erre a kampányra.