A Donnak van egy kanyarulata, ami a miénk

A 80 évvel ezelőtti doni áttörésre emlékeztek ma a pápaiak az Esterházy út végén lévő második világháborús emlékműnél.

Pusztai Levente, a Pápai Huszáregyesület tagja Az utolsó pillanatfelvétel című, 1942-ből, egy ismeretlen katonaköltőtől származó verset mondta el. A magyar hadtörténelem legnagyobb vérveszteséggel járó eseményére Mátyás Botond Hunor főhadnagy, az MH 47. Bázisrepülőtér kommunikációs tisztje emlékezett. 

– A Don-kanyar kifejezés szállóigeként épült be a magyar tudatba, pedig ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a Don 1870 kilométeren keresztül kanyarog, mégis van egy kanyarulata, ami a miénk. Amiért katonáink vérüket áldozták, és ma is mellette alusszák örök álmukat – mondta a főhadnagy.

Szólt arról is, hogy a 2. magyar hadsereg a keleti hadműveleti területen 1942 nyár végére elérte a Don vonalát és ott mintegy 200 km hosszú védelmi vonalat vett fel. Az összesen több mint kétszázezer magyar katona közül húszezren már a nyári hídfőcsaták során elestek. A hadsereg ellátása terén is súlyos hiányosságok mutatkoztak. 1943 januárjára a csapatok már fél éve harcoltak, s ekkor január 12-én megindultak a páncélosokkal támogatott szovjet egységek a magyar védelmi állások felé. A menekülő katonák között a szovjetek kegyetlen mészárlást rendeztek. Az elesettek, sérültek, hadifogságba esettek számát csak becsülni lehet, 100-120 ezer főre teszik.

Akik visszatértek, hallgatniuk kellett a doni pokolról, de a hősök becsületét nem sikerült elvenni.  – A 2. magyar hadsereg katonái becsülettel, magyar honvédhez méltóan álltak helyt egy olyan küzdelemben, amiről mindenki előre tudta, hogy egyenlőtlen. A doni hősök példái a hazáért hozott önfeláldozásnak, a katonai becsületnek és a helytállásnak. Sokuk neve örökre feledésbe veszett bár, de emlékük ott él a magyar néplélekben, bennünk és utódainkban – mondta a főhadnagy.

A beszédet követően az emlékműnél a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és gyertyát gyújtottak tisztelegve az áldozatok emléke előtt.