Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A Pál Utcai Fiúk ismét Pápán jártak

Babos Petra | 2023.04.03.

Harminckét év után újra az Esterházy-kastélyba jött fotózásra a Pál Utcai Fiúk zenekar. A rockzenekar tagjai a Nádor-teremben készítettek felvételt, ugyanabban a beállásban, mint 1991-ben.
Leskovics Gábor, a zenekar vezetője elmondta, ő 1991-ben is itt volt a fotózáson.
-32 évvel ezelőtt jelent meg a Bál című lemezünk, s a lemezborító fotójának az elkészítéséhez egy megfelelő helyszínt kerestünk. Így esett a választás a pápai kastélyra. Ez egy gyönyörű helyszín volt, nagyon tetszett nekünk. A dobosunk is itt volt katona Pápán, s ő is emlékezett arra, hogy ez egy impozáns épület. Megkerestük az illetékes személyt, s megkaptuk az engedélyt a fotózásra. A zenekar hamarosan 40 éves lesz. Felmerült a tagokban, hogy mi lenne, ha az akkori fotót itt megismételnénk, így eljöttünk Pápára és elkészítettük a felvételt. Örültünk, hogy engedélyezték nekünk, hálásak vagyunk érte – mesélte Leskovics Gábor, aki hozzátette, a terem kicsit változott, s persze a zenekar is, de belülről ugyanolyanok, mint régen. 
A rockbandáról képeket a mai napon Donka Panna fotográfus készítette.
-Arra ügyeltem, hogy a beállítás pontosan olyan legyen, mint 32 évvel ezelőtt. Mivel a zenekar tagjai részben változtak, így a kompozíción belül a tagok elhelyezkedése más lett – mondta, majd hozzátette, a helyszín gyönyörű, nagyon tetszett neki is. 
 


  • Friss hírünk
    Videó
    Youtube Élő

    Élő közvetítés

    Élő közvetítés Pápa Város...

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: