A betlehem már kész
2021-ben készült a el a városi betlehem, mely idén a Kossuth utca és a Rákóczi utca kereszteződésében kap helyet. A barokk stílusú karácsonyi jelképet csütörtök délután rendezték be, helyükre kerültek a születéstörténet szereplői, hogy ma már készen fogadja a belvárosi advent programsorozatát.
A betlehemet a Pápai Platán Nonprofit Kft. felkérésére Sarkadi Nagy László tervezte és a Pegazus Színház munkatársainak keze munkáját dícsérik a figurák. Elkészítésénél e legfőbb szempontok között szerepelt, hogy a betlehem Pápára, illetve a barokk stílusra jellemző sajátosságokat tartalmazzon, emellett pedig kültéren is felállítható legyen.
Az alakok látható részeit, a fejeket, a kézfejeket és a lábfejeket fából faragták és egyediek és különböző pozíciókba állíthatók. A textíliák pedig a barokk eleganciát elevenítik meg selymekkel, bársonyokkal és olyan ékes anyagokkal, amik ezt a világot tükrözik.
A betlehem minden évben változatlan formában kerül ki decemberben, mondta Végh Zsolt, hiszen gondos tervezés eredménye az összkép.