A bolygók közül a Vénusz kilóg a sorból

Venus valóban a Föld különös ikertestvére. Hasonló mérete ellenére a bolygónak olyan sűrű és forró légköre van, hogy összezúzná és megfőzné azt aki a felszínén állna.

Az űrbeli furcsaságok ezzel még nem értek véget. Ahogy az összes többi bolygó az óramutató járásával ellentétes irányban forog a tengelyén, a Vénusz az óramutató járásával megegyezően forog. Mintha fejjel lefelé állna a Naprendszer többi jelentős szereplőjéhez képest. Az ok nem világos, de egy új teória szerint a Vénusz Holdja a felelős érte, ami már nem létezik.

A Földet saját Holdja is befolyásolja. A Hold stabilizálódott és lelassította a bolygó forgását. A Vénusz esetében ez az új, hipotetikus hold még ennél is többet tett. Valeri Makarov, az Egyesült Államok haditengerészeti obszervatóriumának kutatója és Alexey Goldin, a chicagói Teza Technologies munkatársai azt gondolják, hogy a Naprendszer közeli kezdetére érdemes visszatekintetünk . Ez volt az az idő, amikor a sziklás bolygók tömegük nagy része kialakult, de még mindig rengeteg darab száguldott körülöttük.

Ősrobbanás

Ezekből a halmazból egy összetömörült holdat foghatott volna be a Vénusz. A kutatópáros több százezer szimulációt vizsgált meg, és olyan forgatókönyveket talált, amelyeket lehetségesnek tartanak, és amelyek képesek megmagyarázni a Vénusz mai tulajdonságait. Először is, a holdfogás retrográd lett volna. Ez azt jelenti, hogy az ellenkező irányba haladt a Vénusz körül. A feltételezés szerint a Vénusz azon a ponton ugyanabban az irányban forgott, mint a többi bolygó.

Ennek a holdnak a mozgása árapályokat hozott létre, amelyek lelassították a Vénusz forgását, mindaddig, amíg a hold több mint 10 000 évig megmaradt. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Egy holdhoz kapaszkodva nehéz lett volna a Vénusznak ilyen közel lenni a Naphoz. És ez igaz, akár elfogott egyet, akár egy olyan nagy becsapódás következtében keletkezett, mint a saját Holdunk . A forgatókönyvben szereplő holdat a Vénusz körüli anyagnak köszönhetően megtartotta, amely eltávolította a keringési energiát. De ennek ára van.

A gyakori ütközések, az árapály és az orbitális mozgás végül túl közel hozták a holdat a bolygóhoz. A Vénusz gravitációja széttörte a Holdat, és törött maradványai végül a lenti világra hullottak. 

A csapat Neithnek hívta a holdat. Giovanni Cassini, a Titán és a Szaturnusz gyűrűinek felfedezője vélhetően látott ilyen holdat a Vénusz körül, és néhány évszázadon keresztül az emberek számoltak be ennek a feltételezett objektumnak a jelenlétéről. Valószínűleg olyan csillagokat láttak, amelyek szerényen megjelentek a bolygó közelében.

Nem ez az egyetlen forgatókönyv, amely megmagyarázza, hogy a Vénusz miért kering úgy, ahogyan: a mi szempontunkból egy hátrafelé haladó mozgás a naprendszerben, és rendkívül lassú. Körülbelül 243 földi nap kell ahhoz, hogy a Vénusz egyetlen piruettet csináljon a tengelyén.

A furcsa pörgésre vonatkozó további teóriák a Nappal való gravitációs kölcsönhatásokra, a vastag légkör hatásaira és egy olyan jelentős becsapódásra vonatkoznak, amely hasonló ahhoz, amely az Uránuszt is a mostani pályára kényszerítette.

A tanulmány az Universe folyóiratban jelent meg.

Borító:Vénusz, ahogy azt a NASA Mariner10 látta.