A mozgás öröme és életmódváltás – nem kell futni!
Oly' sokan megfogadják évről-évre, hogy fittebb, egészségesebb, tudatosabb életet fognak élni. Leggyakrabban az újévi fogadalmak sorában a fogyás is feltűnik. Január a friss ígéretek lendületével telik, igyekszünk odafigyelni. Aztán ahogy telnek-múlnak a hetek, megunjuk. Megutáljuk. Elegünk lesz. A saláta puszta gondolatától már felfordul a gyomrunk, a mozgás meg inkább kínzás mint örömforrás. Az étkezésre még visszatérünk, most viszont boncolgassuk a testmozgás témakörét.
Pápán vannak futópályák, szabadtéri edzőgépek, több konditerem, uszoda, fallabdapálya és még sorolhatnám. Sok a lehetőség, de nem mindenkinek megfelelőek az imént felsorolt opciók. A pápaiak azonban abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a mozgás egyik leghangulatosabb formáját is kipróbálhatják: táncolhatnak!
Városunk több tánccsoporttal is büszkélkedhet, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni a Vadvirágot, ahol a néptánc örömét élhetjük meg. Vannak a modern vonalat képviselő egyesületek, mint például a Black Bunny Rock and Roll Club, de a hip-hop kedvelőinek sincs okuk csüggedni, hiszen itt a Zsoodance. 2018 óta pedig már a kubai hangulat is beköltözött a városba, a Karibi Tánc Egyesület jóvoltából. Megkerestük a tánccsoport vezetőjét, Geyer Kingát, aki örömmel mesélt az oktatásról és a csapatról.
2018 márciusában kezdtük a táncoktatást Pápán, Győrből jártunk át péntekenként salsát és bachatát oktatni – kezdte Kinga. Tehát lassan 7 éve jelen vannak városunkban a forró kubai dallamok. Mint megtudtuk, először annyi volt az érdeklődő, hogy 3 kezdő csoportot indítottak. Persze volt lemorzsolódás, ez mindig így van, először sokan jönnek, kipróbálják, aztán lesz, aki nem a salsában találja meg a számítását, de mindig van, aki velünk együtt fogja szeretni ezt a mozgásformát és az élete szerves részévé válik majd.
A tánccsoport jelenleg mintegy 50 taggal büszkélkedhet, van kezdő, középhaladó és haladó csoport is, utóbbival fellépni is járnak, falunapokra és egyéb rendezvényekre. Minden évben hirdetünk ingyenes bemutató órát, amire bárki eljöhet, kipróbálhatja a táncokat és akinek tetszik, az csatlakozhat hozzánk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a sok érdeklődőből mindig van, aki velünk marad és belőlük lesz az új kezdő csoportunk. – tudtuk meg az oktatótól.
A Karibi Tánc Egyesület pápai csoportja nagyon összetartó, rendszeresen szerveznek közös programokat, legyen szó csapatépítő tekézésről, közös vacsoráról vagy workshopokról. Tavaly két alkalommal Karibi Utcabált is szerveztek a Kossuth utcán, amiről már korábban hírt adtunk.
A tánccsoport néhány tagjától megkérdeztük, miért jó ehhez a közösséghez tartozni és mit ad nekik a tánc. Mindannyian kiemelték a jó csapatot, az itt kialakult szoros baráti kötelékeket, a zene felpezsdítő hatását. Van a csoportban több olyan tag is, akik valamiféle egészségügyi problémával küzdenek, de a tánc számukra is megfelelő választás. Fitten tart, boldoggá tesz – hangzott el.
És valóban. Fitten tart. Nem annyira megerőltető, mint a futás és talán nem is annyira könnyű megunni sem. Segít megelőzni a csontritkulás kialakulását, javítja a tartást, no meg a hangulatunkat. Okot ad arra, hogy kimozduljunk, még a borús, hideg téli napokon is.
Örömöt, barátokat és egy egészségesebb életet is adhat a tánc. Ha eddig nem mert, most adjon esélyt a táncnak! Legyen az néptánc, társastánc, hip-hop, balett….akármi!
Kezdő kép: Pexels Michael Zittel