Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

A pápai uszodát is támogatja az úszó szövetség

Huszár Hajnal | 2023.01.10.

A napokban érkezett meg a támogatói okirat tervezete a Pápai Termálvízhasznosító Zrt-hez, mely szerint a Magyar Úszó Szövetség 6,8 millió forint forrást nyújt a létesítménynek az uszoda megnövekedett működési költségeinek fedezéséhez. Nagy Zsolt vezérigazgató tájékoztatása szerint, néhány kimutatást még bekért a támogatáshoz a szövetség a gazdasági társaságtól, azonban ezek beérkezését követően néhány napon belül már utalják is az összeget a fürdő számlájára.

A támogatási összeget a 2022-es év utolsó negyedévére vonatkozóan kapja a fürdő, a 6 millió 800 ezer forint az uszoda másfél hónapnyi villamosáram költségére elegendő.
-Nagyon jól jön ez a támogatás, hiszen nehéz helyzetbe került a mi fürdőnk is az energiaválság miatt – hangsúlyozta a vezérigazgató. Mint mondta, a múlt év elején 23 forint/kWh áron kapták az elektromos áramot, az év utolsó időszakára azonban ez már 137 forint/kWh árra emelkedett, a 2023-as évre pedig körülbelül 190 forint/kWh árat kell fizetniük az áramért. Összességében ez azt jelenti, hogy míg 2021-ben 40 millió forintot tett ki éves szinten a fürdő energiaköltsége, addig az idei évre már 200 millió forinttal számolnak.


A Pápai Termálvízhasznosító Zrt. az emelkedő energiaárak ellensúlyozására számos takarékossági intézkedést vezetett be és Nagy Zsolt abban is bízik, hogy az idei évre is kapnak még támogatást.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: