Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

A pápaiak Nemzeti dala

Horváth Andrea | 2023.03.16.

Több mint 1300 diák szavalta együtt ma Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét az Esterházy-kastély előtt. Délelőtt rendőri forgalomirányítás mellett érkeztek hosszú sorokban az óvodások és az általános és középiskolások a közös programra.

Lampért Gábor szervező elmondta, hogy nem véletlenül március 16. a közös szavalás időpontja, hiszen 1848 márciusában ezen a napon érkezett meg városunkba a forradalom híre, valamint a Nemzeti dal és a 12 pont egy-egy nyomtatott példánya. Lampért Gábor hozzátette, hogy számára ez azért is fontos, mert édesanyja oldalági leszármazottja Heckenast Gusztávnak, akinek Landererrel közös nyomdájában nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot.

A résztvevőket dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte, aki felidézte Petőfi Sándor kortársának, Egressy Gábor színésznek szavait, aki ott volt, amikor Petőfi szavalta. „Leírhatatlan e dalnak hatása a népre, mely nőttön nőtt – s megesküvék Isten szabad ege alatt.”

– A forradalmi nap érdekessége, hogy aznap este a Nemzeti Színházban a forradalmi események következtében megszakadt a Bánk Bán című előadás és Egressy Gábor felvéve a nemzeti színű kokárdát, közkívánatra kétszer is elszavalta a Nemzeti dalt – mondta dr. Kovács Zoltán. A színész testvére, Egressy Béni pedig még aznap zenét írt Petőfi lelkesítő verséhez.
A közös szavalást Ferenczi Alpár, a református gimnázium igazgatóhelyettese vezette.

 

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.04.17.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: