Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

A pápaiak jó úton járnak

Horváth Andrea | 2023.01.20.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ebben az évben január 15. és 22. között szervezi az ökumenikus imahetet. Az alkalmakon a Krisztus-hívők egységéért imádkoznak a történelmi felekezetek. 

Pápán idén rendhagyó módon két istentiszteletet tartottak, ennek praktikus okai voltak: az evangélikusok templomát épp felújítják, a baptisták imaterme pedig kicsi lenne négy felekezet számára. Így született meg a döntés, hogy lesz egy katolikus és egy protestáns helyszín. Szerdán a Nagytemplomban, pénteken a református templomban tartották az ökumenikus alkalmat.

A mai istentiszteleten részt vett Mail József apát-plébános, Földi István esperes-plébános, Salgó Ferenc plébániai kormányzó, Márkus Mihály református esperes, Szakács Gergely református lelkész, Polgárdi-Németh Katalin evangélikus lelkész, Boncz Zoltán baptista lelkész. Igét hirdetett Földi István atya.

Törekedjünk igazságra! – ez állt igehirdetése középpontjában. Ehhez kapcsolódóan feltette a kérdést, hogy meg tudjuk-e élni az evangéliumot, el tudjuk-e engedni ragaszkodásainkat, hogy kövessük Jézust. Az ökumené kapcsán a Pápai Médiacentrum kérdésére válaszolva elmondta, hogy a teológusok még vitatkoznak, lelkipásztorok között már megvan az egység: A híveknek talán több közös alkalomra lenne szükségük, hisz mindannyian Krisztus-hívők.

Szakács Gergely református lelkész elmondta, hogy a történelmi felekezetek lelkészei Pápán havonta egy alkalommal találkoznak, egyeztetnek, közösen imádkoznak. Népszerű volt a járvány előtti ökumenikus nap, s több szép példája is van az együttműködésnek, például az élelmiszerdoboz.

Az ökumenikus imaalkalmak perselyadományát Visknek ajánlották fel a pápai hívek.
 


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.03.29.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2009

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: