A víz tisztít, a víz szépít! Van még húsvéti locsolás?

Őszinte leszek: én imádom ezt a húsvéti locsolás dolgot, habár ez is – mint minden manapság – megosztó. Egy biztos: nemcsak egy hagyományról beszélünk, hanem a víz hatására mi lányok megtisztulunk, megújulunk, megszépülünk. Honnan ered a locsolkodás és manapság hogy állunk a témához?

Locsolás témában az ‘internet népéhez’ fordultam és a tapasztalataim alapján meg tudom erősíteni az iménti állításom: megosztó. Van, aki nem tartja ezt a hagyományt, s egy újat talált ki magának és a családjának, mint Fanni, aki idén is kirándulni megy családjával Húsvét hétfőn. Vivien pedig kislányként nem igazán kedvelte a bűzös kölniket, ahogy írta: délre már olyan szaga volt, mint egy pumaketrec, ráadásul szeretett volna ő maga is locsolni menni. Zsuzsanna pedig mehetett locsolni bátyjával, mert szülei így tartották igazságosnak, hogy kislányuk is kapjon piros tojást, csokit, némi pénzt a locsolásért. Volt, aki visszalocsolt a fiúknak, s megint egy másik hölgy azt írta, hogy ő nagyon várta kislányként ezt a napot. Szerette, hogy csinos lehet, s megkínálhatja a vendégeket locsolás alkalmával, de elmondta azt is, hogy az ő családjában is kialakult egy saját hagyomány a Húsvét hétfőhöz kapcsolódóan: náluk ez a nap egyben az év első fagyizása is.

Honnan ered a locsolás, és hogy néz ki a népszokás szerint?
A locsolás kapcsán alapvetően egy pogány hagyományról beszélünk, eredete a kereszténység előtti időkig nyúlik vissza. Őseink különleges erőt tulajdonítottak a víznek, úgy vélték tisztító és megújító ereje van. Az idők során kialakult egy tavaszi rituálé, amely során a hajadon nőket a víz erejével tisztították meg. Ezt építette be a kereszténység is a húsvéti ünnepkörbe, s ebből alakul ki a locsolkodás néphagyománya is. 

“Nálunk a tánc miatt nagy hagyománya volt anno.” – kezdi a visszaemlékezést Viszló Kitti, néptáncoktató. “Minden évben jöttek a fiúk viseletben, lovas kocsin, vödör vízzel, énekszóval, ahogy illik. Verset is mondtak közösen – minden évben mást – amit időnként a kalapjukból puskáztak, megnevettettek minket. Körbe járták a falut, és minden táncos lányt megöntöztek. Alaposan. S be kell valljam a 10-12 vödör hideg víz nem mindig esett jól. Néha esőkabátot vettünk, de persze a fiúk szerint ez csalás volt. Amelyik lány nem a faluban lakott, az is eljött húsvét hétfőre valamelyik barátnőjéhez, hogy ne maradjon ki. A locsolásért cserébe vendégül láttuk a fiúkat süteménnyel, innivalóval; hímes tojás és két puszi is járt, illetve mindenki kapott vizet a vödrébe a következő házhoz. Az apukák pedig borral és pálinkával koccintottak velük. Az első lányokhoz nagyon korán mentek, 6-7 körül, úgyhogy őket szó szerint az ágyból szedték ki. Én a falu végén laktam, hozzánk már később érkeztek, de igyekezték tartani a délelőttöt, mert tudták: délután már nem illő a locsolás. Egy idő után persze nem voltak már szomjasak a locsolók. Szerettük, csináltuk, és visszagondolva nagyon jó emlék. A személyes véleményem, hogy – ugyanúgy, mint sok ünnepnek – nem ismerik az emberek a locsolkodás valódi hagyományát: régen a legények locsolták a leányokat, tehát a nőtlenek az eladósorban lévő hajadonokat.”  Viszló Kitti hozzátette, hogy mióta férjnél van pontosan az imént említettek miatt nem szereti, ha meglocsolják, kislányai pedig eldönthetik: szeretnének-e locsolást vagy sem?!

Közösségépítés és jó móka 
A népszokás adott még egy “szupererőt” a víznek, többfelé ugyanis úgy tartják, hogy nemcsak tisztít, hanem szépít is. Bárhogy is legyen, a locsolkodás hagyománya ma már kikopóban van. Sokan gondolják úgy, ahogy Ági is: elveszett a locsolás gyermeki varázsa ebben a mai rohanó világban, de ennek ellenére szülőként igyekszik átadni a hagyományt kisfiának Milánnak, aki az édesapjával indul majd locsolni. Natália szerint is kikopóban a varázs, s a frappáns, vicces húsvéti versek. Ő személyszerint nagyon kedveli a hosszú, szellemes verseket. Gertiéknél nem kötelező a locsolás, ha kisfia menni szeretne, akkor annak nagyon örül. Zsófia és kislánya pedig izgatottan várják idén is a locsolókat, s bíznak benne, hogy ez a hagyomány nem tűnik el végleg.

Nincs megegyezés: szeretjük és utáljuk a húsvéti locsolást. S imígyen nem mindenki vesz részt benne. A hagyományt az idők során mi emberek alakítottuk, gyúrtuk, formáltuk, s a jövőre nézve rajtuk áll, hogy a húsvéti locsolás milyen formában megy tovább gyermekeinkez, unokáinkhoz. Az évek alatt adtunk hozzá megtisztító-szépítő vizet, hitet, sikítozó lányokat, elszánt fiúkat, népszokást, szagos kölniket, piros tojást, pálinkát, megható vagy éppen szellemes verseket, izgatott várakozást és privát szokásokat is. S hogy ezekből mi megy tovább meg? Csak rajtunk áll!