Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Advent Erzsébetvárosban

Babos Petra | 2023.12.10.

Erzsébetvárosban már évek óta hagyomány, hogy a városrész lakói közösen állítanak karácsonyfát és az ünnepre hangolódva városrészi adventi programot is szerveznek. Az idei évben három helyszínen lesz karácsonyfa ebben a városrészben.
– Az első Erzsébetvárosi adventet a Béke téren, a vasútállomás mellett rendeztük meg. Az idén először három helyszínen szervezzük meg ezt a programot. Ma délelőtt az Erzsébet ligeti pavilonnál az Erzsébetvárosi ovisokkal, délután a Schwenczel réten a Halász családdal, jövő szombaton pedig a Gönczöl utcai játszótéren díszítünk majd fát az Új Esély Központ csapatával. Városrészünkben már több éves hagyomány, hogy advent idején az idős erzsébetvárosiak számára gyűjtünk – elsősorban tartós élelmiszert – mondta Venczel Csaba önkormányzati képviselő, aki azt is elmondta, a 4 méteres lucfenyőfát a Bakonyerdő Zrt. ajánlotta fel. 


Dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntőjében elmondta, jó látni, hogy ilyen sokan érezték fontosnak, hogy ellátogassanak a mai rendezvényre, jó látni, hogy sajátjuknak érezték ezt az eseményt, s ezt a környéket is, mert amióta ez a pavilon elkészült, megőrizte eredeti állapotát. Végül boldog karácsonyt kívánt mindenkinek, s egészségben gazdag új esztendőt. Reményét fejezte ki, hogy jövőben is folytatódik az Erzsébetvárosi advent. 
Unger Tamás alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket.


-A karácsony sok szimbólummal van tele, de a legfontosabb, amit advent második vasárnapján, a remény vasárnapján elmondhatunk, hogy a várakozás, az egymásra figyelés a közösségek számára is fontos időszak. Amikor együtt díszítünk karácsonyfát, ez is erről szól. A közös fenyőfa a közös karácsonyt szimbolizálja, s amikor feldíszítjük, akkor a mi közösségünk jelképét varázsoljuk sokkal szebbé – emelte ki Unger Tamás.  
Horváthné Kalász Katalin, az Erzsébetvárosi karácsony szervezője úgy fogalmazott, megható, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek. Jó érzés, hogy évről évre egyre többen látogatnak el a rendezvényre.  
Az Erzsébetvárosi óvoda kicsinyeinek kedves karácsonyi műsora után a rendezvényen megjelentek együtt díszítették fel a városrész karácsonyfáját, majd forró teát és süteményt fogyaszthattak az egybegyűltek ezzel is az ünnepre hangolódva. 

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: