Adventi kertben készülhetünk a karácsonyra Budapesten
Ingyenesen látogatható adventi kertet nyitott a Máltai Szeretetszolgálat a fővárosi Batthyány-téren.
A szeretetszolgálat központi épületének udvarán kialakított kertben nem gyűjtenek adományokat, a betérőktől mindössze annyit kérnek, hogy szánjanak időt a megállásra és a beszélgetésre. Az adventi kert programjai amellett, hogy alkalmat adnak a kikapcsolódásra, lehetőséget kínálnak arra is, hogy a látogatók részt vegyenek a máltai közösség tevékenységében, írták közleményükben.
A Máltai Adventi Kert központi eleme az a közösségi betlehem, amiben a szabad ülőhelyek lehetővé teszik azt, hogy a látogatók "résztvevőkké váljanak" és a szentcsalád körül foglalhassanak helyet.
A Máltai Adventi Kert minden csütörtökön és pénteken déli 12 órától, hétvégén pedig 14 órától 20 óráig várja a látogatókat. A nyitvatartási napokon 16 órától egyedi fényfestést láthatnak a vendégek, aminek részeként a szeretetszolgálat intézményeiben gondozott fogyatékossággal élő emberek karácsonyi alkotásai is láthatóak.
Az adventi alkalmak részeként a máltai üzemek által készített kézműves termékek jótékonysági vására is várja a vendégeket.
Bronzvasárnap délután 4 órától zenés áhítat mellett gyújtják meg a közösségi adventi koszorú második gyertyáját, fél 6-tól pedig Borbély Richárd, a Madách Színház színművészének koncertjét hallhatja a közönség.
(Forrás: MTI / Kiemelt képünk illusztráció! Forrás: Pixabay)