Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Alapozás után bajnoki meccsek a Pápai SE-nél

Haraszti Gábor | 2025.03.23.

Mint minden évben, úgy idén is az őszi alapszakasz után, januárban kezdte az alapozást a tavaszi idényre a Pápai SE serdülő és ifjúsági csapata. A fiatalok 1500 méterről kezdték a munkát, az edzők pedig fokozatosan növelték az úszásmennyiséget egészen 3500 méterig. Cseh László edző amellett, hogy Krivácsy Zoltánnal közösen edzette és versenyeztette a pólósokat, az egyesület anyagi hátterét is igyekezett biztosítani.

– A január az alapozásról, a február pedig a meccsekről szólt – mondta Cseh László, az egyesület edzője. – Most lesz egy kisebb szünet, aztán áprilisban folytatódnak a pontvadászatok. Az alapozáson kívül a legfőbb dolgunk az volt, hogy január 31-ig el kellett számolni az önkormányzati támogatással, ami megtörtént. Ezen kívül készültünk a TAO-s pályázat beadására, amit összeállítottunk, és átadtuk a pesti képviseletünknek, akik szintén benyújtották azt, sőt a szövetség be is fogadta a pályázatot. Mint minden évben, a befolyó összeg nagy részét az uszoda bérleti díjára és utazásra fordítjuk, ezen kívül a nyári táborra fogunk még költeni – árulta el a vízilabda-edző.

A hét utolsó edzésén átadták a hónap játékosának járó díjat, ezúttal kettőt.

– Ebben a hónapban egy testvérpárra esett a választásunk, Tóth Zselykére és Tóth Somára. Tudni kell, hogy Soma 2014-es születésű, tehát ő azért még nagyon fiatal, de mindketten jöttek már velünk serdülő meccsre, például Ajkán egy parádés meccsen mindketten lehetőséget kaptak, ők a jövő – tette hozzá Cseh László.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2025.03.25.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben:

0FPS