Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Allegro Napok 2024.

Horváth Andrea | 2024.04.25.

Az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola idén is megszervezte hagyományos programsorozatát, az Allegro Napokat. Idén a versenyek és koncertek helyszíne a református Ótemplom és a Pápai Református Teológiai Akadémia díszterme.

A rendezvénysorozat keretében volt zongora- és fúvósverseny, ma pedig a népdalok kedvelői adtak számot tudásukról. Hegedűsné Szabó Éva igazgatóhelyettes elmondta, hogy hatvanan jelentkeztek a megmérettetésre, 29 műsorszámmal, hiszen nemcsak szólóban énekeltek a résztvevők, volt csoportos előadás is.

 

A zsűri tagja voltak Szili Gabriella igazgató, Pusztai Boglárka és Kiss Rafael népzenészek. A verseny megnyitóján ők muzsikáltak a gyerekeknek, akik aztán hegedűkísérettel elénekeltek két népdalt, a Hej, Dunáról-t és a Házasodik a tücsök című dalt.

A népdaléneklési verseny résztvevői minősítést kaptak, a katolikus ovi és iskola, a Vajda Márta, a Türr, a Mező, a Gyurátz, a Munkácsy, az Allegro és a pápakovácsi iskola énekesei is jól szerepeltek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: