Angolul olvasni még mindig jó móka

Reading in English is fun, azaz angolul olvasni jó móka – vallja a Tarczy Lajos Általános Iskola. Immár 11 éve egy angol nyelvi versennyel népszerűsítik ezt a szemléletet.
– 11. alkalommal rendezzük meg. 2016-ban volt az első, hát igaz, hogy egyszer kimaradt a Covid idején, de előtte és utána is mindig megrendeztük, és hál' Istennek mindig nagyon szép számmal érkeznek, most már jó pár éve kénytelenek vagyunk itt az aulában rendezni a megnyitót, illetve az eredményhirdetést, hiszen olyan sokan vagyunk, hogy egy teremben nem férnénk el. – mondta el Hardi Tünde.
A kéttannyelvű tagozat vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a diákok előzetes feladatot kaptak, egy-egy könnyített olvasmányt kellett elolvasniuk.
– Az ötödik-hatodik évfolyamon az idén egy Mark Twain regényt választottunk, egy Connecticuti Yankee Artúr király udvarában. Ezzel a regénnyel egy kicsit a lovagi világba repülhettek el a gyerekek. A hét-nyolcadikosoknak egy kicsit félelmetesebb regényt választottunk, Mary Shelley Frankenstein című művét. Remélem, hogy nagy izgalommal forgatták ezt a két művet. Alaposan meg kellett ismerjék a könyveket, hiszen ezekkel kapcsolatosak a kérdések. Van köztük igaz-hamis, sorrendbe kell állítani az eseményeket, ki kell találni, hogy melyik idézetet melyik szereplő mondta, és az idén pedig egy olyan újítást vezettünk be, hogy mivel nagyon szeretik a gyerekek ezeket az online feladatokat, az idén egy Kahoot feladat is lesz, ezzel próbáljuk színesíteni egy kicsit a feladatokat.
Nyolc iskolából érkeztek tanulók a megmérettetésre, összesen 39 csapat, így több mint 100 résztvevővel zajlott a verseny. Jelentkeztek a Gyurátzból, a Szent Istvánból, a Türrből, a Weöresből, az Erkelből, a Tarczyból, sőt még a tapolcai testvériskolából, a Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézményből is. A zsűri is népes volt, a hagyományokhoz híven nemcsak tanárok, hanem Petőfis diákok is helyet kaptak az asztalnál.
– Már ez is hagyomány tulajdonképpen az első megrendezéstől fogva, visszahívjuk azokat a diákokat, akik nálunk végeztek, és ők maguk is szerepeltek ezen a versenyen anno még diákként, és nagyon szívesen jönnek, és nagy örömmel mondhatom el, hogy azok a diákok, akik eljöttek ma a zsűri tagjai közé, nem a közösségi szolgálatos pontokért jönnek el, hiszen ők már ezen túl vannak, már megvan az 50 pontjuk, de nagyon szívesen látogatnak vissza, volt iskolájukban találkoznak, volt tanáraikkal, és én úgy látom, hogy nagyon élvezik ezt a helyzetet, hogy most egy kicsit a katedra vagy a terem túloldalán állhatnak és zsűrizhetnek. Értékes nyereménnyel gazdagodtak a legügyesebb csapatok. Van egy megállapodásunk a Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központjával, nyelvvizsga felkészítő könyvekkel, kiadványokkal szoktak támogatni bennünket. Ezen kívül az 5 perc angol magazin is rendszeresen támogat bennünket, nagyon sok magazint kaptunk, így mindenki fog kapni 5 perc angol magazint, tehát azért kis jutalmat kapnak a diákok, illetve az MMPublications kiadó, akinek a könyveit szoktuk választani a versenyre, ők is támogatnak minket ajándékkönyvekkel. Ezen kívül, minden évben készítünk a regényhez kapcsolódóan könyvjelzőket, mert, hát mi is legyen az állandó ajándék egy olvasási versenyen, mint könyvjelző, amit nagyon remélem, hogy majd fognak tudni használni olvasás közben a diákok.
Minden kategóriában egy nyertes csapatot hirdettek.
5-6. évfolyam kéttannyelvű:
Botos Emili Sára, Kiss Blanka, Pődör Rozina, Tarczy Lajos Általános Iskola, Felkészítő: Stall Anita és Németh Dominik
5-6. évfolyam normál óraszám:
Wölfinger Ákos, Kiss Dávid, Szabó Domonkos, Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Felkészítő: Szabadkai Viola
7-8. évfolyam kéttannyelvű:
Albrecht Nóra, Molnár Zsófia, Farkas Máté Tamás, Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye, felkészítő: Bajnerné Mohai Mónika
7-8. évfolyam normál óraszám:
Buti Nóra, Tótfalusi Eszter, Szabó Dániel, Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Felkészítő: Bánfi Rita