Az MVM Dome-ot is meghódította az Egri csillagok
Mintegy kétszáz táncos, csaknem száz művész fellépésével mutatták be a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójában az Egri csillagok című előadást a budapesti MVM Dome-ban. A darabot pénteken és szombaton is láthatta a közönség.
A Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pénteki közös rendezvényén 6300, a Honvéd Kadét Programban részt vevő diák nézte meg a darabot. A középiskolás diákok a Dobó István várkapitányt alakító Trill Zsolt színművésszel közösen szavalták el a várvédők esküjét.
Az eseményen részt vettek a Magyar Honvédség Sportszázadának olimpikonjai is, akiknek a színpadról gratuláltak a párizsi olimpián elért példaértékű teljesítményükhöz.
Az előadás csütörtöki főpróbáját a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermek és felnőtt, időskorú ellátottjai közül 1500-an nézhették meg.
A szombati előadásra 6000 diák és pedagógust vártak olyan településekről, mint például Békéscsaba, Balassagyarmat, Eger, Hódmezővásárhely, Keszthely, Miskolc, Orosháza, Sopron, Várpalota és Veszprém.
A nagyszabású produkciót külhoni magyar nézők is láthatták, akik a többi közt Temesvárról, Fülekről és Somorjáról érkeztek.
(Forrás, fotó: MTI)