Az ég is őket siratja
Sietve vágok át a Fő téren. A néhány napos nyár után ránk tört hideg bekúszik a ruhám alá, az eső az arcomat csapkodja. Fázósan elsiet előttem egy kislány. Olyan 9-10 éves lehet. Hosszú, barna loknijaiba bele-belekap a szél, s ő felgyorsítja lépteit, hogy mielőbb beérjen a Kapuszín alá. Dideregve összehúzom magamon a kabátot, lehajtom a fejemet és én is rohannék tovább, de valami hirtelen megállít.
Vajon nyolcvan éve, azon a mára már a történelem lapjaira feljegyzett napon mit láthattak ennek a csodálatos térnek az ódon házfalai? Csodás tavaszi nap volt, vagy a maihoz hasonló, borongós idő? Képzeletemben felsejlik egy kép. Talán így nézhetett ki akkor, 1944. április 16-án a tér. Úgy tűnhetett, a háborúnak soha nem lesz vége, a pápaiak mégis próbálták élni mindennapjaikat. Tanultak, dolgoztak, szerettek… és talán aggódva figyelték a körülöttük kibontakozó őrületet, melynek néhány napja már megdöbbentő, szemmel látható jelét is kénytelenek voltak látni és nagyon sokan kénytelenek voltak viselni – és elviselni. Talán akkor is átsietett a téren egy kislány. Olyan 9-10 éves lehetett. Feje szomorúan lehajtva, hosszú, barna loknijaiba bele-belekapott a szél. És ahogy a csodálatos fürtök felemelkedtek, a mellkasán elővillant valami…Egy sárga csillag. Egy kis textildarab, ami hirtelen idegenné tette a néhány hónapja még vidáman mosolygó bácsit, akivel évek óta nap mint nap találkozott. Egy kis textildarab, ami miatt a legjobb barátnőjét már nem engedik vele játszani. Egy kis textildarab, ami miatt egy nagyfiú kiabált vele az utcán a minap.
Mi lehetett a kislány neve? Edit, Éva, Róza, Etelka, Irma, vagy Lujza? Az őrült eszme képviselőit ez már egyáltalán nem érdekelte. A kislány és vele együtt a többi pápai zsidó számukra csak egy statisztikai adat volt, egy megoldandó feladat, egy zavaró tényező. Néhány hét múlva bezárult mögöttük a gettó kapuja, majd újabb néhány hét és elindult velük a szörnyű szerelvény. Loknis kislányok, gondtalan kisfiúk, szerelmes fiatalok, boldog családok, idősödő nők és férfiak… A legtöbben soha nem térhettek vissza.
Körülnézek a téren, ami oly sok mindennek tanúja volt. Az eső ezernyi könnycseppként hull alá. Az ég is siratja őket. A valaha volt pápai zsidókat, egy őrült eszme áldozatait.
Illusztráció: Jordan Holiday képe a Pixabay -en.
