Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Az élet értelme a szeretet

Horváth Andrea | 2023.06.02.

Gróf Nádasdy Borbála négy éves kislányként az udvarban megterített reggelizőasztalon lévő pohárka vermutba belekóstolt, ám rászóltak, hogy ezt nem szabad, mire visszakérdezett, pöszén: de azért zagolni zabad? Ez lett a címe első kötetének, melyet aztán követett a többi. S nagyon rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert. Őszintén, mellébeszélés nélkül vall könyveiben önmagáról, életéről, így tanítva, amit fontosnak tart. Erről is beszélt a Jókai Mór Városi Könyvtárban tartott író-olvasó találkozón.
 

Gróf Nádasdy Borbála most először járt író-olvasó találkozón városunkban, pedig itt él a közelben, Veszprémben és a Balaton-felvidéken. Tréfásan megjegyezte, úgy gondolta, az Esterházyak kiszorították Pápáról a Nádasdyakat, mindenesetre most nagy örömmel jött. S az is kiderült, hogy nem először járt Pápán, hisz a második világháború idején épp a bombázáskor voltak átutazóban itt, Sopronba menet. 

Borbála grófkisasszonynak született a nagy múltú Nádasdy családban. Gyerekkora mesébe illően telt, egészen hat éves koráig. Édesapja gróf Nádasdy Pál, édesanyja Augner Antonia Margit polgári családból származó táncosnő volt. Mint mesélte, édesanyja nagyon rátermett, intelligens nő volt, aki nem csak a családi körben, de a társasági életben is helyt állt. –  Rend és szervezettség jellemezte az életünket. A szüleink nagy szeretettel neveltek bennünket, de voltak kötelességeink, s ezt nagyon megtanultuk, hogy a jogok mellé kötelezettségek is társulnak. Vallom, hogy szeretet nélkül nincs értelme az életnek, s hálás vagyok, hogy én ilyen légkörben nőhettem fel  – mondta.  Aztán fordult a történelem kereke, és 1956 után elhagyta Magyorországot: Bécsben Barbara von Nady néven filmsztár lett, ám a szerelem Párizsba csábította, és ott töltött hat évtizedet.

Sokféle munkát vállalt, aztán megtalálta hivatását, balettmester lett. Elvált, aztán második férje mellett megtalálta a tökéletes boldogságot. Ám volt valami, ami mindig ott volt vele – a honvágy. Hiába a siker, az öröm, a szülőföld iránt érzett olthatatlan sóvárgására csak egy gyógyír volt: a hazatérés. Ám már előtte, Franciaországban elkezdett írni életéről. Ezek a kötetek terápiás könyvek is egyben, elmesélhette bennük életét.

Nádasdy Borbála elmondta, nagyon fontos a magyar nyelv, hiszen nyelvünk fog minket megtartani és birodalmak jöhetnek-mehetnek, ezen keresztül leszünk képesek kultúránkat megőrizni. Emellett pedig sosem szabad elfeledkezni arról, hogy mi, magyarok mindannyian összetartozunk.

 A Nádasdyak ugyan szétszóródtak a világban, de bebizonyították, hogy akkor is helyt tudnak állni, ha mindenük odavész, és ha külföldön kezdtek is új életet, a haza és a család számukra továbbra is szent – hangsúlyozta gróf Nádasdy Borbála. Ötévente a világ minden tájáról összegyűlnek a Nádasdy családtagok, a soron következő találkozó idén lesz, az ősök földje, a gyökerek visszavárják őket oda, ahol a felmenőik éltek.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: