Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Az informatikai szektorra is ráférne egy újraindítás

Szentgáthi Csaba | 2022.05.26.

Néhány év múlva akár 44 ezer szakember hiányozhat a hazai IT-piacról. 

Ezzel számol az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). Két évvel ezelőtt még derűlátóbban nyilatkoztak, akkor 15 ezer és 26 ezer közé becsülték ezt az értéket. A szakértők felfigyeltek arra is, hogy az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte. A mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt (az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele), ami tovább ront a kilátásokon. 

Az elemzések szerint a szigorodó felvételi követelmények és az emelt szintű érettségi miatt is csökkent az érdeklődés a szakma iránt. Különösen súlyos a helyzet a matematika- és informatikatanári képzéseken: néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős.

A szervezet sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért. Emellett ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be – olvasható az IVSZ közleményében.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: