Az ókori Izrael vallási irányzatai

A zsidó szabadegyetem e heti rendezvényén dr. Zsengellér József teológus, hebraista, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem egyetemi tanára, a Dunántúli Református Egyházkerület kutatója tartott
 előadást. Dr. Zsengellér József volt a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke. Előadásában az ókori Izrael vallási irányzatait ismertette.

Ahogy ma is, úgy az ókorban is nagyon sokszínű volt a zsidóság, mondta az előadó. Például Salamon király központosító törekvései erős ellenérzést váltottak ki, s nagyrészt ennek köszönhető az, hogy halála után országa szinte azonnal az északi Izraelre és a déli Júdára szakadt. Ez a két ország politikailag, de vallási szempontból is különbözött. A déli Júda és Benjámin törzséből állt, Jeruzsálem fővárosi státuszával. Az északi királyság története az I. Jeroboám vezette tíz izraeli törzs önállósodásával kezdődött. A vallási különállást I. Jeroboám a Dánban és Béthelben felépített templomokkal, illetve a szentláda kérúbjaival konkuráló borjúszobrokkal fejezte ki, és megtiltotta országában az izraelitáknak, hogy Jeruzsálembe, a salamoni templomhoz zarándokoljanak. Önálló papságot állított fel és saját ünnepi naptárat állított össze.

A diaszpóra tovább színesítette a zsidó vallást, a szétszóratásban mindenki kicsit mássá alakul. Például a mai Egyiptom déli határán, Elephantiné szigetén egy zsidó kolónia élt, akiket feltehetően még Kr. e. 525 előtt az egyiptomi fáraók telepítettek be mint zsoldosokat. A szigeten talált papiruszleletek betekintést nyújtanak a zsidó közösség életébe: például megülték a kovásztalan kenyerek ünnepét, volt templomuk is, ahol áldozatokat mutattak be. A perzsa uralom végével (a Kr. e. 4. sz. eleje) a templomukat lerombolják és nincs több adat róluk. De például a babiloni fogság egyik csoportjához
köthető ékírásos táblákat is találtak nemrégiben, s bár zsidó neveket viseltek továbbra is, ezen közösség szövegeiben, nem köszön vissza például a Tóra, mondta az előadó.

A perzsa korban ahogy délen a babiloni fogságból hazatért zsidók újra felépítették a jeruzsálemi templomot, északon a samáriaiak (a későbbi szamaritánusok) a Garizim csúcsán alapították meg a saját
templomukat. Hitük szerint nem a jeruzsálemi Templom-hegyen, hanem a Garizimon volt az a szikla, ahol Ábrahám a fiát, Izsákot készült feláldozni. Eleinte békésen, később aztán kevésbé békésen éltek
egymást mellett e közösségek.

Csupán néhány példa ez a zsidó közösségek gazdag változatosságára, melyek párhuzamosan léteztek. Voltak csoportok, melyek eltűntek, s voltak, akik ismét kapcsolatba kerültek egymással. Aztán jött a hellenisztikus kor, mely igazán szétrobbantja a zsidóságot kis irányzatokra, tette hozzá dr. Zsengellér József.