Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Az ország minden részéből érkeztek a Makkai Miklós Emlékversenyre

Haraszti Gábor | 2022.12.10.

Közel 50 csapat részvételével hivatalosan is megkezdődött a II. Makkai Miklós Emlékverseny. A bajnokságon az amatőrök és az igazoltak között egyéniben valamint csapatban hat játéknap után hirdetnek győzteseket.

Makkai Miklós 1963 és 1989 között a Pápai Vasas, 1989-től az Elekthermax Vasas tekézője volt. Pályafutása során három magyar bajnoki címet szerzett, 1980-ban párosban, 1986-ban és 1988-ban csapatban pedig világbajnok lett. Legsikeresebb vb-je az 1986-os müncheni volt, ahol a csapatarany mellett egyéniben ezüst-, párosban bronzérmet szerzett.

Városunk eddigi legsikeresebb tekézője, így nem véletlen, hogy a Pápai Sport Centrumban található csarnok az ő nevét viseli. Emlékére a Pápai Vasas SE második alkalommal rendezett bajnokságot, melyet dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Áldozó Tamás polgármester nyitott meg.

– A város méltó módon állított emléket Miklósnak, ez a csarnok tovább élteti az ő emlékét – fogalmazott dr. Kovács Zoltán. – A körülmények adottak ahhoz, hogy Pápán minőségi teke legyen, korábban is aktív tekeélet zajlott Pápán, például a körzeti bajnokságban több mint 60 csapat vetélkedett egymással. Abban reménykedünk, hogy a városunk hamarosan újra Magyarország egyik teke-fellegvára lesz.

dr. Áldozó Tamás reményét fejezte ki, hogy a feltörekvő pápai fiatalok között ott van a következő Makkai Miklós.

– Amikor ezt a tekecsarnokot felépítettük, szerettük volna visszaadni a pápai tekének azt az esélyét, melyet külső körülmények miatt az elmúlt években elveszített. A működés elmúlt időszakát figyelembe véve úgy érzem, a pápaiak ezzel élni tudtak, hiszen amellett, hogy a Vasas bajnok lett az NB II-ben és most az NB I-et is vezeti, sok kiváló versenyzőt tudott Pápán köszönteni, elég csak a Bajnokok Ligája döntőjére gondolni. Örülök, hogy ilyen szép számban érkeztek nevezések a versenyre, büszkék vagyunk arra, hogy Makkai Miklós a pápai élet meghatározó alakja volt és ismerhettünk egy ilyen kiváló sportolót.

A verseny hat napon keresztül zajlik és december 18-án ér véget.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.12.18.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: