Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - GAZDASÁG

Babaváró hitelt szeretnél? December 16-ig még a régi feltételek élnek

Szél Móni | 2023.11.30.

Utána jön a változás!  Azoknak a pároknak, akik még a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylésüket, máskülönben kicsúszhatnak a határidőből – hívja fel rá a igyelmet a bankmonitor.

„Ez azokat érintheti hátrányosan, ahol a feleség már elmúlt 29 éves, ám még nem töltötte be a 41. életévét, hiszen ők 2024-től már nem lesznek jogosultak a támogatott hitelkonstrukcióra.”

 A Bankmonitor szakértői szerint ne hagyjuk az utolsó időre az igénylést, mert egy esetleges hiánypótlás meghosszabbíthatja a bírálati időt.

Két lényeges változás

2024-től egyrészt 10 millió forintról 11 millió forintra nő a felvehető hitel maximális összege, másrészt a feleségre érvényes korhatár a jelenlegi 40 évről 29-re csökken, vagyis nem töltheti majd be a 30. életévét.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2022-ben a babaváró hitelt igénylő párok 60 százalékánál a feleség életkora meghaladta a 30 évet, vagyis a változtatással csökken az esély.  Budapesten 70 százalék volt ez az arány.

„Könnyítés azonban, hogy amennyiben igényléskor már igazoltan útban van a baba, akkor a feleségre 2024-ben még a jelenleg érvényes felső korhatár lesz érvényes, vagyis nem töltheti be a 41. életévét.”

Meddig kell megkötni a szerződést az idei feltételekhez? 

Amennyiben egy pár úgy dönt, hogy még az idei feltételekkel venne fel babaváró hitelt, akkor legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylést ahhoz, hogy nagy valószínűséggel megtörténhessen a szerződéskötés még 2023-ban. Ugyanis a bankoknak 10 munkanapjuk van a bírálatra, a szerződéskötésre pedig legkésőbb december 29-én, az év utolsó munkanapján lesz lehetőség.

A bankok a helyzetet elvileg két módon kezelhetik. Meghatározhatnak egy végső határidőt, ameddig befogadnak még igényléseket a 2023-as feltételekkel.

A Bankmonitor által megkérdezett bankoktól beérkező válaszok alapján ugyanakkor a többség várhatóan nem ad meg határidőt az igénylés benyújtására, ám ha a szerződéskötés átcsúszik januárra, akkor a 2024-től érvényes szabályok alapján történik majd a bírálat.

Még karácsony előtt add be az igénylést!

A bírálat jellemzően egy-két munkanapon belül megtörténik, de ennek hossza függ a beadott kérelmek számától, valamint a Magyar Államkincstár visszajelzésének idejétől is.

Kulcsfontosságú, hogy ne kelljen hiánypótlás

A Bankmonitor szakértői szerint kulcsfontosságú az is, hogy a babaváró igényléséhez szükséges dokumentumokat – például a 30 napnál nem régebbi Társadalombiztosítási jogviszonyról szóló igazolást legalább az egyik fél részéről; jövedelemigazolás legalább az egyik fél részéről; adóigazolványt vagy az adóazonosító jelről NAV által kiadott hivatalos igazolás mindkét félnek – a pár hiánytalanul nyújtsa be, ugyanis a hiánypótlás nem számít bele a jogszabályban rögzített legfeljebb 10 munkanapba.

A szakértők tapasztalata az, hogy másként állnak hozzá a pénzintézetek a kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatottak jövedelméhez is, de a készpénzes jövedelem és a határozott idejű munkaviszony kezelése sem azonos, így előfordulhat, hogy a párt az egyik pénzintézet gond nélkül hitelezi, míg egy másiknál kikosarazzák őket, vagy csak kisebb összeget adnak számukra.

Vagyis időben jelezd az igényt, hogy adott esetben más banknál is legyen esélyed!

(fotó: illusztráció, pixabay)





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: