Bennem élnek tovább

Sétálok a gyertyafényes, derengő félhomályban. Körülöttem sok ezernyi gyertya és mécses lángja küzd az egyre erősödő széllel. A libbenő, gyenge kis fények innen is, onnan is összekapaszkodnak, hogy együtt győzzék le az éjszaka sötétjét.

Nézem az apró kis fényeket. Ebben a semmihez nem hasonlítható, megrendítően szép fényjátékban ezer apró villanásként rég elfeledett emlékek és ezerszer mesélt történetek képei villannak fel, és egyre itt kavarognak körülöttem. Hagyom, hogy az emlékek messze repítsenek és általuk újra együtt lehessek mindazokkal, akik már nem lehetnek velem, akik fontosak voltak, akik által ma nem lehetnék itt és nem lehetnék az, aki vagyok. Újra ott ülhetek anyai nagymamám mellett, azon a rugózva nyikorgó, öreg devecseri hintán. Ismét kisgyermek lehetek, aki a nagypapa ölében ülve, ámulva hallgatja az imádott székely ember meséit. Megint ott állhatok anyukámmal a csodás virágoskertjében, az ezerféle dáliából válogatva. Az emlékek visszarepítenek apukám mellé és újra együtt járhatjuk a szántóföldeket. Egy újabb képen apai nagyapámmal málnát szedünk az alsóörsi kertben, amihez nagymamám odabent már készíti a tejszínhabot. Aztán feldereng egy újabb kép, nagynéném konyhájában kanalazom az isteni vadast, s közben hallgatom a csodálatos utazásai vidám történeteit. És itt van Zsuzsa néni is, aki az elmaradhatatlan cigarettával a kezében, a jól ismert, rekedtes, mély hangján éppen a táborozó gyerekek csínytevéseit sorolja. De én repülök tovább az emlékek szárnyán és máris ott ülök a Mester mellett a jó öreg Daciában és hallgatom, ahogy imádott kutyájáról, az okos boxerrel megélt kalandjairól mesél.

A szél egyre erősebb, néhány esőcsepp is az arcomba csap és én sétálok tovább a gyertyafényes, derengő félhomályban. S ők, rokonok, barátok, kedves ismerősök, akik már előre mentek, sétálnak velem tovább. Hisz ma is fontosak nekem, általuk vagyok itt és általuk vagyok az, aki vagyok. Ők pedig bennem élnek tovább.