Beszámolók és gazdálkodási kérdések a képviselő-testület előtt
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2023/12/img_Beszamolok_es_gazdalkodasi_kerdesek_a_kepviselo-testulet_elott-7.jpg)
Néhány perccel ezelőtt megkezdődött Pápa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete idei utolsó ülése. A munkaértekezlet napirendjén számos gazdálkodással kapcsolatos előterjesztés mellett beszámolók is szerepelnek.
Dr. Áldozó Tamás polgármester és Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő az ülés elején Tapolcafő Szolgálatáért díjat adtak át Vilmanné Ikervári Lillának.
A képviselők először a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendeletet módosították, megemelve a köztisztviselői illetményalapot.
Ezt követően az önkormányzat 2024. évi átmeneti gazdálkodásáról született döntés.
8:25
A képviselők a mai ülésen döntöttek a Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadásáról is.
A jogszabályok értelmében a helyi önkormányzatok öt évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot fogadnak el, melyben helyzetelemzést készítenek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetéről. Ennek alapján intézkedési tervet kell alkotni, mely meghatározza a feltárt problémák megoldása érdekében szükséges intézkedéseket.
A 2023-2028-as évre megalkotott helyi Esélyegyenlőségi Program ismerteti az aktuális demográfiai adatokat, a jogszabályi környezetet, elemzi a mélyszegénységben élők és a romák helyzetét, ismerteti a foglalkoztatási adatokat, de tartalmaz többek közt a lakhatással kapcsolatos információkat is.
Grőber Attila, a Jobbik-DK-MSZP-LMP-Párbeszéd-Momentum önkormányzati képviselője arról tett fel kérdést, Pápán hányan vallják magukat roma származásúnak. Benecz Rita osztályvezető válaszában elmondta, a rendelkezésükre álló adatokból csak a megyei népességarányt lehetett megállapítani, a városra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre.
Grőber Attila hozzászólásában nagyon fontos dokumentumnak nevezte az esélyegyenlőségi programot, ami képet ad a városról és kijelöli az eljövendő időszak feladatait. A felsorakoztatott problémák megoldása azonban megfelelő források nélkül nem lehetséges.
Dr. Áldozó Tamás úgy fogalmazott, az anyagot összeállító szakemberek a pápai valóságot tárták fel és állították a képviselő-testület elé. A városvezető a felzárkóztatást össztársadalmi problémának nevezte.
Venczel Csaba, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője hozzászólásában arról szólt, ez egy folyamat. Egy új 5 éves ciklus előtt állunk, és az előző esélyegyenlőségi programban meghatározott és megvalósult feladatokkal elégedettek lehetnek. A szegregátumokban élők számára elérhetők azok a szolgáltatások, amelyek bármely más pápai számára is elérhető, emellett számos intézmény, egyház és civil szervezet is támogatja a nehéz körülmények közt élőket.
8:28
A képviselők ezt követően megismerhették a polgármesteri hivatal 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolót, mely részletes tájékoztatást ad a foglalkoztatási adatokról, az egyes osztályok feladatairól és a jövő évi kiemelt feladatokról is.
Grőber Attila a napirend kapcsán valamennyi képviselő nevében megköszönte dr. Nagy Krisztina jegyzőnek és a polgármesteri hivatal dolgozóinak a képviselői munkájához nyújtott segítséget.
Dr. Áldozó Tamás szintén köszönetet mondott a hivatalban végzett munkáért.
8:30
A mai ülésen a Pápai Egyesített Bölcsődék 2021-2023 évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról is döntés született.
A képviselők a beszámolóból megismerhették az intézmény és tagintézményei legfontosabb adatait, működésének alapelveit, alapfeladatát, a tárgyi és személyi feltételeket és a jövőbeli elképzeléseket.
8:31
Pápa Város Önkormányzata Települési Értéktár Bizottsága is beszámolt tevékenységéről. A beszámoló szerint az idei évben újabb értékekkel gazdagodott a helyi értéktár, így helyi értékké nyilvánították Ürmös Péter képzőművészeti alkotásait, A. Tóth Sándor szellemi, művészeti örökségét, valamint a pápai Bacchus-szobrot.
A képviselő-testület ezt követően döntött a 2024-es munkatervéről, valamint a 2024-es ellenőrzési tervről is.
8:43
Süle Zsolt, a Jobbik-DK-MSZP-LMP-Párbeszéd-Momentum önkormányzati képviselője interpellációt nyújtott be a városban több esetben bekövetkező csőtörésekről a nemrégiben történt Vásár utcai eset kapcsán. Mint mondta, elképzelhető, hogy a Vásár utca környékén az ingatlanokban komoly károk keletkeznek és elképzelhető, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt személyi sérülés. A képviselő emlékeztetett, a Vízmű korábbi és jelenlegi vezérigazgatója is megígérte már a kérdéses szakaszon a vízvezeték cseréjét. Süle Zsolt feltette a kérdést: Mit kíván tenni a városvezetés a probléma megoldása érdekében?
Dr. Áldozó Tamás elmondta, az elmúlt 3 évben 4 csőtörés történt, a bejelentett károkra kifizetett összeg 196.972 forint, aminek egy részét a biztosító fizette. A Vásár utcai beruházás a Vízmű felújítási tervében prioritást élvez. A tervdokumentációk elkészültek, a közbeszerzési eljárás megkezdődött, de a megnövekedett költségek miatt a Vízmű szerződést kötni eddig nem tudott. Az elkövetkező időszakban azonban a gazdasági folyamatok alakulásának köszönhetően rendelkezésre áll a szükséges forrás, így a munkálatokat 2024-ben elvégezhetik.
Süle Zsolt megköszönte és elfogadta a választ.
8:48
A képviselő-testület ezután megállapította Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Tóth Péter, a Pápai Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője munkabérének összegét.
Az ülésen döntés született a Bakony Charta Egyesület alapításában történő részvételről. A Charta legfőbb célja, hogy a Bakony önálló, erős márkaként jelenjen meg a hazai turisztikai piacon. Ehhez a térséget összefogó tudatos és professzionális turisztikai menedzsment kialakítása szükséges.
A képviselő-testület hozzájárult, hogy a Pápai Platán Nonprofit Kft. alapító tagként részt vegyen a Bakony Charta Egyesület alapításában.
Az ülés néhány perce véget ért.