Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Bölcsit szépítettek az egyik pápai bankfiók dolgozói

Pintér-Papp Eszter | 2024.10.26.

Nagy volt a sürgés-forgás ma délelőtt a Pápai Egyesített Bölcsődék székhelybölcsődéjénél. Bölcsődei dolgozók, az OTP Bank Pápai Fiókjának munkatársai és segítő családtagok gyülekeztek, hogy a Humanitás Szociális Alapítvány pályázatának köszönhetően együtt tegyék még szebbé a tókerti gyermekparadicsom udvarát.

Dr. Fejes Sándor, a pénzintézet pápai fiókjának igazgatója a Médiacentrumnak elmondta, a bank dolgozói évről évre pályázhatnak az alapítványhoz. Munkatársaival úgy döntöttek, hogy idei önkéntes akciójukkal a fiatal generáció számára szeretnének zöldebb környezetet teremteni. Ezért, és személyes ismeretség alapján esett a választásuk a bölcsődére. A fiókigazgató hangsúlyozta, az önkéntesség nagyon fontos náluk, erősíti a kollektívát, a csapatszellemet, emellett az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is nagy jelentősége van.

A sikeres pályázatnak köszönhetően az önkéntesek ma délelőtt két magaságyást alakítottak ki, emellett fákat és cserjéket ültettek, illetve összegyűjtötték a lehullott faleveleket, felfrissítették a zöldfelületeket.

A bölcsőde munkatársai nagyon örültek a felajánlásnak és örömmel vettek részt a szombat délelőtti önkéntes munkában is, tudtuk meg Varga Bernadett bölcsődevezető helyettestől. Az intézményben nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy mindig az évszaknak megfelelően díszítsék az épület belső tereit és udvarát is. A bank felajánlásának köszönhetően tovább szépíthették az udvart és a főbejárat melletti területet. Nagy örömmel fogadták a magaságyást, amibe most virágok kerültek, de tavasszal fűszernövényeket és palántákat ültetnek a két ágyásba, aminek fejlődését, növekedését megfigyelhetik a gyerekek, akik a növények gondozásában is segédkeznek majd. Varga Bernadett végül köszönetet mondott mindenkinek, aki szabadidejét feláldozva segített a mai délelőttön, hogy együtt szebbé varázsolják a bölcsőde udvarát.

           





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: