Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Bontják a bútorzatot

Horváth Andrea | 2025.03.10.

A Jókai Mór Városi Könyvtárban bontják a szakemberek a fogadóterem berendezését. Az intézmény tavaly sikerrel szerepelt a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, 5 millió forintot nyert el eszközbeszerzésre. – Ez a változás itt a kölcsönzői fogadótérben a kölcsönzőpult megújítását, a felső LED világítást, a ruhatári fogas részt, illetve az új könyveket tároló polcokat jelenti, valamint ezen kívül a diafilm tárolószekrényre, illetve hangoskönyv tárolószekrényre is nyertünk a pályázaton – mondta Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető.

 

A Jókai Mór Városi Könyvtár hétfőnként zárt napot tart, a bútorcserét és a vele járó munkálatokat épp ezért erre a napra időzítették. – Próbáltuk azt, hogy a legkevesebb zárva tartással oldjuk meg ezeket az átalakítási munkákat, így a hétfői napokra maradt a bútorzat elbontása, illetve a fal javítása és esetleges festése. Március végén, március 24-én és 25-én kerül sor az új bútornak a beszerelésére.

 

A régi bútorzat használata kényelmetlen volt és körülményes – mondta a szakmai vezető, hiszen nem ide készült méretre és nem a digitális kor igényeire szabták. – Az új bútorok ezeknek megfelelően lesznek kialakítva, illetve a ruhatári részen több fogast fogunk elhelyezni, tíz zárható szekrény biztosítja olvasóink és látogatóink számára az értéktárgyaik, illetve a táskáiknak az elhelyezését.

A régi bútorok jó minőségű anyagból készültek, sikerült helyet találni mindegyiknek. – A régi bútorokat felajánlottuk a községi könyvtárak számára. Három falu élt is a lehetőséggel, ők viszik el és a könyvtárakba, illetve a művelődési házakban fogják hasznosítani ezeket a bútorokat.

 

Most két hétig ideiglenes bútorzat fogadja az olvasókat, de március 24-én és 25-én szerelik ezeket a terven látható berendezést.

 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2025.03.24.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: