Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KULTÚRA

Bővült a Halhatatlanok Társulata

Szél Móni | 2023.06.03.

Új Örökös Tagjai lettek a társulatnak. Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el kik legyenek. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.

A kuratórium tagjai neves művészekből és közéleti személyiségekből álltak. A jelöltek közül a közönség választott ki kategóriánként két-két előadóművészt. A négy kategória – színész, színésznő, operaénekes, táncművész – mindegyikében négy-négy jelöltre lehetett szavazni sms-ben és online.

Örökös Tagok lehetnek, akikről a közönség úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.

A Halhatatlanok Társulatának új tagjai
Színésznő: Piros Ildikó, Zsurzs Kati
Színész: Mucsi Zoltán, Kovács István
Operaénekes: Komlósi Ildikó, Ötvös Csilla
Táncművész: Frenák Pál, Ladányi Andrea

Az új tagok lábnyomát a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán helyezik majd el.

 (fotó/forrás: Emmer László, Szabados Zsuzsanna, Garán Gábor, Kaszás Tamás/Fidelio)

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: