Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Bronzérmes refisek

Horváth Andrea | 2023.10.01.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2023-as Országos Elsősegélynyújtó Versenyének Szolnokon megtartott döntőjében a Pápai Refi csapata bronz kategóriában végzett. Az öt fős csapat komoly felkészülés után derekasan küzdött a húsz állomásból álló versenypályán.  A megmérettetésre az ország minden pontjáról összesen 55 csapat érkezett. 

A nagyszabású verseny kilenc órakor kezdődött, a csapatoknak 5 percük volt átjutni a különböző állomásokra, melyekből összesen 20 volt, köztük több pihenőponttal. A döntőben három – gyermek, ifjúsági és felnőtt – kategóriában indultak a versenyzők, de a feladat mindenkinek ugyanaz volt, ahogy a bírálati szempontok is. 

A 9 órától 16 óráig tartó menetelésben a pápai csapat létszáma rosszullét miatt négy főre zsugorodott, ami nagyban nehezítette az öt főre tervezett állomások feladatainak megoldását. Nem adták fel a refis vöröskeresztesek, végig helytálltak, így 75%-os teljesítménnyel megérdemelten végeztek a bronz minőségi szinten.

A csapat kapitánya Alacs Benedek 11.A, tagjai Márkus Luca 12.A, Szakos Hanna 12.A, Sólyom Ármin 11.A, Hevesi Flóra 11.A, felkészítő Kerpel Péter József vöröskeresztes tanárelnök volt. 

Fotó: Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: