Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Budapestre elszármazott pápaiak találkoztak

Huszár Hajnal | 2024.04.15.

Mátyus Aliz és dr. Baloghné Uracs Marianna szervezésében zajlott a napokban a pápai elszármazottak találkozója az Eötvös Collegiumban, abban az intézményben, melynek kollégistája volt Mátyus Aliz is.  A Pápai Elszármazottak Budapesti Körében tizenhét résztvevő örvendezett egymásnak, az összegyűlteket a kollégium igazgatója, Horváth László köszöntötte – mesélte Mátyus Aliz, a Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke.

A szép számú társaságban ott volt többek között Nemes László csellótanár, aki június elsején Pápán készül ünnepélyesen búcsút mondani 70 éves tanári pályájának, amit Pápán kezdett meg; dr. Forgács Lajos, aki mérnökként 84 évesen még ma is tanít egyetemen és Pápára is készül előadást tartani – mérnöki tudása mellett irodalmi felkészültségét is megmutatva. 

A találkozón részt vett Börzseiné Győry Éva, Győry Endréné Éva néni lánya kortársaival, Soós Gyöngyvérrel és Udvardy Horváth Judittal, mindegyikük bemutatkozott a közösség előtt, hiszen ők most csatlakoztak a csoporthoz.
Szakáll Ferenc, Szabó István lantművész (április 19-én a Református Könyvtárban lép fel) Temesvári Péter, a Csontváryval foglalkozó orvos (szintén előadásra készül Pápán), dr. Vathy Magdolna, Vathy Zsuzsa nővére (aki egykor Nemes Lászlóval együtt zenélt), szintén most kapcsolódtak a körhöz. 

A törzstagság, akiket a pápaiak jól ismernek – Körmendy Kinga, Hubert Ildikó, Nagy László, Ürmös Péter, Ürmös Lóránt, Szőllősy Szabolcs – és az újonnan csatlakozók mind egyetértettek abban, hogy a találkozókat rendszeressé kell tenni – idézte fel Mátyus Aliz az összejövetelt, hozzátéve, legközelebb a PMTT közgyűlésén találkoznak a pápaiakkal, május 13-án, Pápán.

A kapcsolattartást, ismeretségeket erősítő program témája a Szélesvíz 2024-es lapszámának bemutatója és Pápa város kulturális élete volt. Így a Pápai Művelődéstörténeti Társaság és a Pegazus Népfőiskola tevékenységével is megismerkedhettek, amelynek egy csoportjává vált ismét a pesti elszármazottak társasága.

(A fotókat Mátyus Aliz bocsátotta rendelkezésünkre.)





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: