Bujáky Miklós emlékét őrzi a verseny

Bujáky Miklós 1957 és 1988 között volt a pápai Türr István Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Az iskola emléke előtt tisztelegve, hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezte meg a nevét viselő matematikaversenyt. A megmérettetésre a város középiskoláiból 50 diák érkezett. Türr István Gimnázium és Spissich László közösen szervezte meg az első Bujáky Miklós matematikaversenyt, a nagyformátumú pedagógusegyéniségre emlékezve.
– Nekem matematika tanárom és osztályfőnököm is volt, és mondhatom azt, hogy egész életemben a mentorom és a támogatóm volt mindenben. Miklós bácsi rendkívül nagy tehetséggondozó volt szerintem Pápa városában, nagyon jó érzékkel megtalálta az iskolában a tehetséges gyerekeket. Őket külön ösztönözte, versenyekre biztatta, és nagyon sokat segített nekem konkrétan személy szerint is, meg azt gondolom, hogy sok tanítványa lett nagyon híres – mondta Spissich László.
A matematikaversenyre a Petőfiből, a Refiből, a Közgázból és a Türrből érkeztek diákok. 50 perc állt rendelkezésükre ahhoz, hogy megoldják a 10 feleletválasztós matematikai problémát és a két kidolgozandó feladatot. – A feladatoknál leginkább a logikus gondolkodást és a furfangos feladatokat helyeztük előtérbe. Igazából, mivel 9-12. évfolyamon mindenki részt vehet a versenyen nyilván arra törekedtünk, hogy nem olyan feladatokat teszünk, ami csak tizenkettedikeseknek a tananyagához kapcsolódik, hanem ami inkább az ügyességet és a gyerekek kreativitását teszi próbára – mondták a szervezők.
A feladatmegoldást követően a verseny névadójáról tudhattak meg többet a résztvevő diákok. Az első Bujáky Miklós Matematikaverseny abszolút győztesei a refisek, a három első helyezett a református gimnáziumból érkezett. Szólás-Bartl Barnabás végzett az első helyen, Végh Dávid lett a második, a harmadik legtöbb pontot pedig Sztankula Márton gyűjtötte össze.