Büntetőeljárás indult a halálos ralibaleset miatt,
![](https://papaimediacentrum.hu/wp-content/uploads/2024/03/img_Buntetoeljaras_indult_a_halalos_ralibaleset_miatt_.jpg)
Három férfi és egy nő vesztette életét és nyolcan sérültek meg a vasárnapi Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetben, amelyben egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ketten életveszélyes, öten súlyos sérüléseket szenvedtek, egy ember könnyebben sérült. A halálos áldozatok között nincs gyermek.
A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárásban vizsgálja. Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen.
A verseny baleset úgy történt, hogy Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométernél az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.