Csaknem 100!

Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből. Mint hozzátették, hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
A közlemény idézi Héjja Csabát, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának stratégiai elemzőjét, aki szerint az árrésstop a tojás bolti árában összességében egy számjegyű árcsökkenést okozott. A most beállt átlagár a növekvő kereslet hatására tovább emelkedhetne a csúcsszezonhoz közeledve, hiszen a beszállítói árakat nem fagyasztották be, így azok emelésével automatikusan nőhet a fogyasztói ár is. Ám a piaci folyamatok most arra utalnak, hogy a következő hetekben nem lesz számottevő árváltozás – fejtette ki.
A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét – a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik – írta az Agroinform.
Az időszakos visszaesés ellenére a hazai tojástermelő szektor hosszabb távon pozitív kilátásokkal szembesül. A tojás sikeresen beépült az egészségtudatos táplálkozási trendekbe, ami stabil keresletet biztosít a termék iránt. Európán belül a magyar tojástermelés alapvetően versenyképesnek tekinthető, a költségszint nagyjából a lengyellel megegyező.
Forrás: MTI
Illusztráció: Storyblocks