Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KULTÚRA

Csoóri Sándor, a pápai diák

Horváth Andrea | 2025.02.03.

95 éve, 1930. február 3-án született Csoóri Sándor  a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, a Pápai Református Kollégium egykori diákja.

Csoóri Sándor  Zámolyon született, református parasztcsaládban, 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. Első kötete a következő évben jelent meg, 1958-tól szabadfoglalkozású íróként alkotott. Költészetében a népi hagyományok kereszteződtek a modern európai költészet hatásaival. 2016-ban hunyt el.

A költő többször is elmondta, számára milyen sokat jelentett Pápa: hitet, emberséget, magyarságot – mindent itt tanult, ami fontos volt számára. A város 2005-ben Pápa Városért Érdeméremmel köszönte meg, hogy a diákévek elmúlta után sem feledkezett meg a helyről, mely útnak indította, megerősítette benne református gyökereit, a valahol otthon lenni érzését.

Csoóri Sándor sokat tett azért, hogy a gimnázium újraindulhatott: amikor a pápai kollégium 450 éves jubileumát ünnepelték, már akkor azt akarta, hogy az intézmény kerüljön vissza egyházi kézbe, de nem mondhatta el a városi ünnepségen a beszédét. Szívében mindig melengette azt a vágyat, hogy alma matere református iskolaként működhessen. A rendszerváltozás környékén az elsők között volt, aki felemelte ennek érdekében a szavát. Többször is járt Pápán, a gimnázium invitálást mindig elfogadta. Az iskolában dombormű őrzi emlékét.
 


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2025.02.06.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: