Diákok műsorával kezdődött a harmadik adventi hétvége
Immár az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtására készülünk, ennek jegyében várták az oktatási intézmények diákjainak produkciói pénteken este a Kossuth utcára kilátogatókat. A verses dalos összeállítások az adventi készülődés hangulatát varázsolták a sétálóutcára és a karácsony ünnepének örömét idézték meg.
A fellépők sorát a Vajda Márta iskola műsora indította, őket a legfiatalabb korosztály, az óvodások követték a színpadon: ezúttal a Szent Anna Római Katolikus Óvoda Méhecske csoportja idézte fel a betlehemi történetet.
Az ünnepvárás jegyében adott műsort a Tarczy Lajos Általános Iskola is, a Tarczy-karácsony című produkció mellett a Kedves álmot, hogy szerezne szülöttjének címmel összeállított műsorral kedveskedtek a járókelőknek és a Gyertyafényes Advent programjai iránt a sétálóutcára érkezőknek. A pénteki fellépők sorát gazdagította a Weöres Sándor Általános Iskola is, a Kossuth utcai programot pedig az Acsády diákjai zárták.