Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Döntetlent játszott idegenben a Perutz

Haraszti Gábor | 2023.11.19.

A Veszprém vármegyei labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában Szentantalfára látogatott a Perutz FC. A pápaiak mindkét félidő elején gólt kaptak, így meg kellett elégedniük az egy ponttal.

A hazaiak négy győztes mérkőzés után fogadták a pápaiakat, akik szintén jó formában voltak, hiszen a legutóbbi hat bajnokin nem találtak legyőzőre. A vendégeknél két hiányzó volt, Kun-Szabó Attila sérülés, Varga Bence öt sárga lapja miatt nem léphetett pályára, eltiltása után visszatért viszont Nagy Krisztián.

Hamar, már a harmadik percben hátrányba került a pápai csapat, Szigeti mattolta Présing kapust. A vendégek Nagy Dávid révén negyed órával később egyenlítettek, sőt újabb tizenöt perccel később Nagy Krisztián találatával már a Perutz vezetett. A folytatás is jól alakult, hiszen a 40.percben tíz emberre fogyatkoztak a hazaiak, Slemmert állították ki. A második félidő sem indult jól, a 48.percben Nagy egyenlített. A hátralévő időben az emberelőnyt nem sikerült kihasználni, az eredmény nem változott, sőt a 87. percben Nagy Bálintot is kiállította a játékvezető, így mindkét csapat tíz emberrel fejezte be az összecsapást.

Szentantalfa NVSE – Perutz FC 2-2 (2-1) Gsz.: Szigeti, Nagy Zs. ill. Nagy D., Nagy K.

Szentantalfa: Szombathelyi – Dombi, Bertalan, Nagy Zs., Molnár K., Szigeti, Németh (Molnár B. 84.), Csillag, Stadler (Cseh 61.), Slemmer, Vári.

Perutz FC: Présing – Nagy B., Császár (Gajdosi 61.), Nagy K., Szalai, Rozman, Nagy D., Cser, Erdősi, Horváth T., Hauser B.

A pápaiak a 2023-as esztendő utolsó mérkőzésén a Zirc vendégei lesznek.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: