Dr. René Pöltl és dr. Áldozó Tamás:elbúcsúztak egymástól a polgármesterek
Utolsó hivatalos polgármesteri látogatására érkezett a hétvégén városunkba dr. René Pöltl, Schwetzingen főpolgármestere és utolsó alkalommal fogadta őt dr. Áldozó Tamás polgármesterként. A németországi városvezető nem indul újra az őszi önkormányzati választásokon, dr. Áldozó Tamást pedig Grőber Attila váltja a polgármesteri székben. Az utolsó hivatalos polgármesteri találkozón testvérvárosi kapcsolatok építésének 18 éves közös munkáját is összegezték.
Dr. Áldozó Tamás felidézte, a testvérvárosi kapcsolatok építését mindketten még alpolgármesterként kezdték támogatni, dr. René Pöltl 2008-ban lett főpolgármester, őt pedig 2011-ben választották polgármesterré a pápaiak, így azóta városvezetőként segítették a két város barátságának erősítését. Mindketten úgy látják, nagyon eredményes és sikeres a partnerség a települések között.
A Pápa és Schwetzingen közötti kapcsolat lényege, hogy nemcsak a városvezetők és a hivatali munkatársak között alakult ki együttműködés, hanem a települések civil közösségei, művészeti csoportjai, fiataljai és sportolói között is, a városvezetőknek pedig a csak a feltételek megteremtése a feladata – véli dr. Áldozó Tamás, emlékeztetve, ez elmúlt évtizedekben többszáz pápai utazhatott Németországba és építhetett ki közösségi és személyes kapcsolatokat.
-Ebben a 18 évben nagyon sok minden történt, nagyon sok közös kapcsolódási pontunk volt, ami általában nem jellemző a testvérvárosi kapcsolatokra. Nagyon sok találkozó, rendezvény fért bele ebbe a 18 évbe, nagyon sok szinten épült ki együttműködés például iskolákkal, sok pápait fogadhattunk Schwetzingenben és Áldozó Tamás már felvette a kapcsolatot Lunewille-l, a másik testvérvárosunkkal is – fogalmazta meg dr. René Pöltl is.
A két város vezetője és munkatársaik nagyon sokat tanultak is egymástól az elmúlt közel két évtizedben, ami mindkét város számára előnyökkel járt. A pápaiak városüzemeltetési, szervezési, projektkoordinálási tapasztalatokat szereztek, sok jó példát láttak infrastrukturális fejlesztésekre, amik aztán városunkban is megvalósulhattak. A németországi város vezetői számára pedig az elmúlt évek intenzív pápai fejlesztései mutattak jó példákat.
-Nagyon sok változás történt az önök városában ebben a 18 évben és nagyon jó volt látni, hogy európai uniós forrásokból mennyi beruházás zajlott és mennyi fejlesztést hajtottak végre. Be kell vallanom, a mi városunk is sokat fejlődött, de nem tudott ilyen léptékben előre lépni, úgyhogy elismerésem azért, amit ebben a 18 évben elértek. Ami nekem még nagyon fontos, az a kedvesség és barátság, amivel itt bennünket fogadtak. A magyarok nagyon nyitottak, kedvesek és közvetlenek, ebből mi még tanulhatnánk – mondta.
A polgármesterek találkozóján a legemlékezetesebb pillanatok is szóba kerültek, nagyon sok volt ezekből is. Dr. Áldozó Tamás azt idézte fel. amikor a schwetzingeni főtér rekonstrukciójának végén az első, pápai Fő térre szánt követ vitte ajándékba, hogy a két megújított városközpont kövei is kifejezzék a települések összetartozását.
Mindkét leköszönő polgármester úgy fogalmazott, szeretnék, ha városaik között megmaradna a jó kapcsolat az új vezetők irányítása alatt is, és a testvérvárosi kapcsolat tovább erősödne. Dr. Áldozó Tamás és dr. René Pöltl abban is egyetértett, hogy személyes barátságukat meg kívánják őrizni, a következő találkozásuk dr. René Pöltl búcsúztatása lesz Schwetzingenben, amelyre meghívta dr. Áldozó Tamást.
A német partnerváros búcsúzó vezetője Unger Tamás alpolgármestert is szívélyesen üdvözölte, köszönetet mondva az együttműködésért.
A pápai polgármester egyébként ezekben a hetekben több testvérváros vezetőjétől köszön el, eleget téve a partnertelepülések rendezvényeire szóló meghívásoknak. A közelmúltban Baróton és Losoncon járt, ezen a hétvégén pedig Kovásznára látogatott el. Utóbbi két útjára többek között utódjával Grőber Attilával utazott, hogy bemutassa őt a testvértelepülések vezetőinek.