Dr. Töreki-Vörös Ibolya a 2. számú választókerület képviselője
Immár véglegesen kimondható, hogy októbertől dr. Töreki-Vörös Ibolya lesz a 2. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője.
A Kúria hivatalos honlapján nem sokkal ezelőtt megjelent határozat szerint Kerti Györgyi kérelmező beadványát a Veszprém Vármegyei Területi Választási Bizottság választási ügyben hozott 48/2024. (VI. 15.) számú határozatának bírósági felülvizsgálata tárgyában érdemi vizsgálat nélkül elutasították.
Mint ismert, a június 9-ei önkormányzati választásokon dr. Töreki Ibolya, a Fidesz-KDNP jelöltje egy szavazattal kapott többet Kerti Györgyinél, aki az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesület – Demokratikus Koalíció – Jobbik-Konzervatívok – LMP-Magyarország Zöld Pártja – Magyar Szocialista Párt – Momentum Mozgalom – Párbeszéd-A Zöldek Pártja színeiben indult. Az eredményt megállapító Helyi Választási Bizottsági határozat ellen Kerti Györgyi a Területi Választási Bizottsághoz fellebbezett, mely a fellebbezést érdemi tárgyalás mellett elutasította.
Ezt követően fordult a képviselőjelölt a Kúriához a TVB határozatának bírósági felülvizsgálatáért. A Kúria – ma megjelent végzése értelmében – a felülvizsgálatot elutasította, a végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye – áll a kiadott határozatban.
Információink szerint, a Kúria végzésének ismeretében a Helyi Választási Bizottság pénteken tart ülést, melyen dönt a kompenzációs listáról a testületbe jutó képviselők személyéről.