Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Dr. Áldozó Tamás: Az ősök köteleznek, az utódok felelőssé tesznek – ünnepi megemlékezés a forradalom és szabadságharc évfordulóján

Huszár Hajnal | 2024.03.15.

Egész napos rendezvénysorozattal várják az ünneplőket a város több helyszínén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján. Pápa Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezését a hagyományoknak megfelelően a Március 15. téren tartották, a kellemes tavaszi időben sok család, intézmény, civil közösség vett részt az ünnepségen. Az emlékezőket Pápa Város Fúvószenekarának muzsikája, a katonai díszalegység és a hagyományőrző huszárok bevonulása fogadta.

A megemlékezésen dr. Áldozó Tamás polgármester ünnepi beszéde elején úgy fogalmazott, emlékezni jöttünk történelmet fordító nagyjainkra, a szabadságharcot vívó hőseinkre; nemzetőrökre, honvédekre, huszárokra, szónokokra, politikusokra és hadvezérekre, fényes diadalokat arató és vérpadra küldött tábornokainkra.

-Emlékezni jöttünk hát, de jöttünk ünnepelni is: ünnepelni a magyar történelem egyik legnagyszerűbb időszakát, forradalmat és szabadságharcot, azon ritka pillanatok egyikét, amikor az európai közvélemény ránk figyelt, amikor mi írtuk a történelmet, amikor sokak számára példa maradt mindaz, ami magyar földön történt a branyiszkói hágótól Nagyszebenig, az osztrák határtól egészen Munkácsig.

A szónok emlékeztetett a nagyszerű eredményekben gazdag 18. századra, melyben megszületett az a nemzet, amihez tartozónak ma is büszkén vallhatjuk magunkat.

-Magyarok vagyunk, egy nyelv, közös történelem, ezerarcú kulturális örökség – hangsúlyozta, hozzátéve, a hősökre emlékezünk és megidézzük a nagyokat a nemzet panteonjából és közben magunkról beszélünk.

-Amikor magyarokat mondunk, azon egyszerre értjük azokat, akik már elmentek, azokat, akik élnek, de azokat is, akik reményeink szerint bennünket követnek majd. Az ősök köteleznek, az utódok felelőssé tesznek; a két üzenet találkozik: jó magyarokként kell megélni a nekünk jutott időt.

A városvezető jelen korunk változó világának súlyos kihívásaira is felhívta a figyelmet: a világjárványokra, az egymásnak feszülő nagy birodalmakra, annak a térnek a csökkenésére, ahol magunk lehetünk.

-A hagyományok által jól berendezett életünk sarokpontjai látszanak megrendülni, az abnormalitás átírja a történelmet, ahol a filmekben angol arisztokratákat fekete bőrűnek ábrázolnak, ott lassan akár a mi történelmi alakjaink is sorra jöhetnek. Ahol a politikailag korrekt beszéd cenzúrázza a szabad diskurzust, ahol BLM-mozgalmak kedvéért írják újra a történelmet, ahol felülírják a biológia legalapvetőbb törvényszerűségeit, ott belőlünk akarnak egy- vagy több részt elvenni, ott mi leszünk kevesebbek, ott nekünk kell erőseknek lenni, hogy megőrizhessük a józan eszünket, a nekünk is járó tiszteletet és a méltóságunkat.

Dr. Áldozó Tamás szónoklatában kiemelte, a történelem elszabadulni látszik és nagy változások erjesztik a megszokott világunkat. A forradalomból és szabadságharcból megtanultak szerint erősnek és kérlelhetetlennek kell lenni. A szabadságharcot követő évtizedektől megtanultak szerint pedig a kitartás és a méltóságunkhoz való ragaszkodás győzelemre vezet, mint tette 1867-ben, hiszen közjogi kompromisszumokkal, de a forradalom céljai teljesültek – vont párhuzamot a múlttal.

-Tudunk ma is erősek és kérlelhetetlenek lenni, ha ragaszkodunk méltóságunkhoz; tudunk ma is erősek és kérlelhetetlenek lenni, ha elfogadunk mindenkit, aki magyar akar lenni: jó magyar vagy rossz magyar, de mindenképp hozzánk tartozó. Ha 1848-ban egyértelmű volt a határ, és osztrák pénzen nem lehetett magyar politikát csinálni, akkor tanuljuk ezt meg és mondjuk ki: idegen pénzen idegen érdekkel ne házaljon közöttünk senki. Minden véleménynek helye van közöttünk, de a vélt magyar érdeket ne birodalmi központok okoskodják ki: sem Moszkvának, sem Brüsszelnek, sem Washingtonnak nem lehetnek az összetartozásunkat szétziláló elvárásai velünk szemben.

A polgármester a pápaiakhoz szólva úgy fogalmazott: mi pápaiak egy kis közösség vagyunk, hagyományainkban, ragaszkodásainkban és vitáinkban, sikereinkben és kudarcainkban is összetartozunk.

-Ahogy egy a nemzet, úgy egy a város is. Egy a város, mert ezt kaptuk örökül, egy a város, mert azt fogjuk továbbadni az utánunk jövőknek. Felelünk érte, és az a dolgunk, hogy jól tegyük ezt. A kis közösséghez való tartozás nem kisebbíti a felelősséget: azt, hogy hogy éltünk vele, majd megítéli a történelem. Akkor marad erős a közösségünk, akkor tudunk kitartóak lenni és leszünk képesek megőrizni a méltóságunkat, ha azon az őrhelyen, ahova az élet állított minket, vállaljuk a döntéseinket és megfelelünk értük: a családunkban is, a gyárakban is, az iskolákban, de a Városházán is.

Döntéseinken és a vállalt felelősségünkön múlik, hogy sikeresek legyünk – emelte ki beszéde végén dr. Áldozó Tamás.

-Sikeres közösség, amelyik büszke az eredményeire, olyan közösség, amelyik tud elégedetten visszatekinteni a létrehozott értékeire, sikeres közösség, amelyiknek van önbizalma a jövőben, sikeres közösség, amelyik öntudatában erősen maradó része a nagy sokaságnak, a magyar nemzetnek. Közös a jövőnk és büszkék akarunk lenni arra, amit továbbadunk az utánunk jövőknek. Közös a jövőnk, ami elől nem léphetünk el, de nem is érdemes; önmagunkért is vagyunk pápaiak. Egy a nemzet! Egy a város! Közös a jövőnk!

Az ünnepi beszédet követően Talpra!  – címmel Török László Dafti, Kerecsényi Zoltán és Dienes András munkái alapjánszerkesztett műsort tekintették meg az emlékezők. A zenés-táncos-irodalmi összeállítást Móczár Bence és Tegyi Kornél rendezte, a műsorban közreműködött Jáger András, a Győri Nemzeti Színház színművésze, Csukárdi Sándor és Rózsás Hajni, a Szó és Kép Színpad amatőr színtársulat színészei, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület néptáncosai, valamint a pápai közép- és általános iskolák diákjai. Az előadás nem a helyi eseményekre épült, hanem inkább egy általánosabb érvényű szerkesztett játékként elevenítette fel az események hangulatát és Petőfi Pápán töltött éveit a felvillanó szó- és hangulatkulisszák segítségével.

A városi megemlékezés ezt követően az önkormányzat által alapított kitüntetések átadásával folytatódott. Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és dr. Áldozó Tamás polgármester Pápa Városért Érdemérem kitüntetést adott át Császár Endre egykori önkormányzati képviselőnek, vállalkozónak és Pápa Város Díszoklevele kitüntetésben részesítette Burján Ernőnét, dr. Kokas Gizellát, Borbély Andrást, a Balla Diáksport Egyesületet és a Tapolcafői Kertbarát Kör Közhasznú Egyesületet.

A katonai díszalegység díszsortüze után az önkormányzat, a helyi pártok, hivatalos szervek, intézmények és civil közösségek helyezték el a tisztelet koszorúit a Március 15. téri szobroknál.

Képgalériánkat ide kattintva érheti el.




Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: