Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Dr. Áldozó Tamás: Nem lesz akkumulátorgyár a Béke téren!

Huszár Hajnal | 2024.04.05.

-Ezen a helyen akkumulátorgyár nem fog épülni. Ezen a helyen semmilyen gyár nem fog épülni. Az önkormányzat korábbi rendeleteiben Gksz4-es övezetbe sorolta ezt az övezetet, ami kereskedelmi, szolgáltató tevékenység folytatására teszi alkalmassá – jelentette ki dr. Áldozó Tamás polgármester a tegnap este a közösségi médiában megjelent fotó kapcsán.
A bejegyzés szerint az egykori dohánygyár épületén megjelent egy tábla, mely arról tájékoztatott, hogy az ingatlanon hamarosan lítium-ion akkumulátorokhoz szükséges elemek gyártása kezdődik. A táblát azóta eltávolították a helyi védettség alatt álló épületről.


Az ügy kapcsán a városvezető emlékeztetett, az ipari, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységekhez hatósági engedélyek szükségesek, ezek a Kormányhivatal és az önkormányzat által lefolytatott eljárásokban szerezhetők meg.
-Tegnap este felvettem a kapcsolatot főispán úrral, aki ma reggel arról tájékoztatott, hogy a Béke téri ingatlannal kapcsolatban semmilyen hatósági eljárás nincs folyamatban. A pápai önkormányzatnál pedig fel sem merült, hogy ilyen eljárás kezdődjön.

Az ingatlan tulajdonosa a Rádió Pápának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, ő csak értékesíti a területet, arról, hogy a vevő milyen tevékenységet kíván folytatni, nincs információja. Annyit azonban elárult, hogy már történt pénzmozgás az ügyletben.
A polgármester az üggyel kapcsolatban úgy reagált, több kérdést is felvet az ingatlan értékesítése és az akkumulátorgyár létesítésének híre.
-Az ingatlan-nyilvántartásban nincs értékesítésre utaló jel egyelőre. A jelenlegi tulajdonos Camelot Kft-re kivetett helyi építményadó évek óta csak inkasszóval folyt be a város számlájára, a gazdasági társaság önként nem teljesítette az adófizetési kötelezettségét. Jelenleg is végrehajtási jog van bejegyezve az ingatlanra és inkasszót nyújtottunk be a pénzintézethez, ez azonban eredménytelen – tájékoztatott dr. Áldozó Tamás. 

A polgármester azt is megjegyezte, ha befektető érkezik a városba, előbb jellemzően tájékozódik, hogy a megvásárolandó területen folytatható-e az általa tervezett tevékenység.
-Kizártnak tartom, hogy bárki pénzt kockáztasson úgy, hogy nem lehet biztos abban, hogy a tervezett tevékenységet végezheti a megvásárolandó ingatlanon – közölte. Meglátása szerint, a táblán megjelent – munkásszálló kialakítására vonatkozó – tájékoztatás is provokáció-ízű, hiszen honnan tudja a vállalkozó, hogy 220 vendégmunkásra lesz szüksége, amikor nem tájékozódott a helyi munkaerő-piacról és nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a vendégmunkások alkalmazhatóságára.
-A Béke téren nem lesz akkumulátorgyár, a Béke téren nem fog olyan tevékenység folytatódni, ami a pápaiak egészségét veszélyezteti – jelentette ki a polgármester.


 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: