Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Drágábban táborozhatnak a gyerekek idén, mint tavaly

Müller Ádám | 2024.06.12.

A Taborfigyelo.hu adatai szerint átlagosan 10-15 százalékkal nőttek a nyári táborok árai, így egy napközis tábor átlagára valamivel 50 ezer forint felett van, míg egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak. A táborok átlagárai között régiónként akár 10 százalékos eltérés is lehet.

A táborozó gyerekek száma valamelyest csökkent, a tavalyi rekordszámú 230 ezer résztvevővel szemben 2024-ben 215 ezer táborozóval számolnak, aminek legfőbb oka, hogy a nyári szünet egy héttel rövidebb lett, így idén tíz héten át vakációzhatnak a gyerekek.

A legnépszerűbb tábortéma 2024-ben is a sport lett. A második helyen a kalandtáborok vannak, míg a harmadik helyen döntetlennel az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok, illetve a katonai táborok szerepelnek – írták.

Jelezték azt is, hogy a legnépszerűbb táborcélpontok között Pest, Bács-Kiskun és Veszprém vármegyék vannak, de sok gyermek vakációzik Somogy és Fejér vármegyékben is. A közlemény szerint a táborozó gyerekek valamivel több mint fele (53 százalék) napközis táborban vakációzik, míg 47 százalékuk ottalvós programokon vesz részt.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: