Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - GAZDASÁG

Ebben az évben is a Yanfeng a legnagyobb adófizető

Varga András | 2023.01.27.

Hagyományosan január végén tartja az önkormányzat a város legnagyobb adófizetőinek fogadását. Ilyenkor a polgármester tájékoztatást ad a vállalkozások, cégek
vezetőinek a város helyzetéről, és hogy mire költötték az adóforintokat az elmúlt évben.

Ezúttal Dr. Áldozó Tamás polgármester nemcsak az első három legngyobb befizetőt
emelte ki, hanem az első hatot, mert mint elmondta, ők adják az összes adóbevétel felét. Arról is beszélt, hogy régóta jellemző a városra, hogy néhány
nagyobb cég vezet ebben a rangsorban, ami lehet jó is, de veszélyes is. Hiszen ha hirtelen nehézségeik támadnának a piacon, veszélybe kerülhetnének a város bevételei. Szerencsére
ilyenről most nincs szó. Az adóbevételek nőnek és a válság hatásai még nem érződtek a tavalyi gazdasági évben. A hatodik legnagyobb befizető a Texitál volt, az ötödik a Szerencsejáték Zrt.
a negyedik a Boeing Hungary. Az első háromnak járó emlékérmet Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő és Dr. Áldozó Tamás polgármester adta át.

 

Harmadik lett az Astotec,
második a Pápai Hús a legnagyobb befizető pedig ebben az évben is a Yanfeng lett. Mint Vallyon József gyárigazgató kérdésünkre elmondta a cég nagysága predesztinálja őket az első helyre.
jelenleg 1740-en vannak, foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat is és folyamatosak a megrendeléseik. A rendezvényen előadást tartott az európai energiaválságról dr. Hortay Olivér, aki a Századvég Konjunktúra Kutató Zrt. Energia és Klímapolitikai Üzletág vezetője. Mint elmondta az elmúlt időszakban jelentős átalakulások mentek végbe az energiapiacon,
amire senki nem számított, de talán megnyugszanak a kedélyek és lassan normalizálódik a helyzet.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: