Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Egy dolog állandó, a változás – évindító értekezletet tartott a Platán

Varga Rebeka | 2025.01.06.

A Pápai Platán Nonprofit Kft. ma tartotta évindító értekezletét. A gazdasági társaság minden feladatellátási helyének összes dolgozója részt vett az értekezleten. Pápa város polgármestere is részt vett az eseményen. Grőber Attila köszönetet mondott a kultúra területén végzett munkáért. Az alkalmon Az Év Dolgozója díjakat is kiosztották. Az elmúlt évekhez hasonlóan minden szakmai vezető javasolhatott egy embert, aki szorgalmával, innovatív gondolkodásmódjával rászolgált a kitüntetésre.

Amikor Boros Katalin ügyvezetőt megkérdeztük arról, hogy mi volt igazán kiemelkedő a 2024-es évben, azt felelte a munkatársak teljesítménye.

– 2024 volt a második év, amikor egységben és együtt tudott dolgozni a csapat, hiszen az átszervezés még pont a koronavírus járvány idejére esett, és a 2023-as évet úgy kezdtük meg, hogy akkor tulajdonképpen ez lesz az első év, amikor teljes évet mutathatunk, és 2024-ben úgy látom, hogy a 2023. év tapasztalatait nagyon jól sikerült felhasználni és beépíteni már a 2024. évi megvalósításba. Itt az évértékelőn elhangzott valamennyi szakmai vezető munkatársamtól, hogy nagyon hálásak és nagyon büszkék a kollégáikra, és nagyon büszkék arra a munkára, amit a kollégák a 2024-es évben elvégeztek, én ehhez tudok csatlakozni.

Az előző évekhez hasonlóan most is javasolhattak a feladatellátási helyek szakmai vezetői egy munkatársat, aki érdemes az Év dolgozója címre. Na de ki kaphatja meg ezt a kitüntetést?

– Egy olyan munkatárs, aki amellett, hogy tökéletesen végzi a munkáját, még valami pluszt is hozzátesz. Ezt nyilván nem lehet folyamatosan csinálni, hiszen akkor kiég, és ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, de mindenképpen jó egy-egy évben kiemelni egy kollégát, aki inspirációként és motivációként, példaként állítható a többi kolléga elé.

A Pápai Médiacentrum munkatársai közül Varga András szakmai vezető Nyéki Tamást tartotta érdemesnek a kitüntető címre. Tomira ugyanis mindig, mindenben lehet számítani, szívesen segít, nem csak a szakterületét, az informatikát érintő kérdésekben.

A kitüntetéseket Grőber Attila polgármester és Boros Katalin ügyvezető adták át. A városvezető is megköszönte a kultúra területén végzett munkát, külön kiemelve egy intézményrészt.

– Az összes önkormányzati intézmény közül – gazdasági társaságokat ide értve, az Önök munkájának az arculata az, amivel legtöbbet találkoznak a pápaiak. És nem csak a pápaiak, hanem az ideérkezők is. Hogy milyen arculat alakul ki erről a városról, az nagyrészt Önökön múlik. Kívülről úgy tűnt, hogy a leginnovatívabb közösség az a könyvtár.

Boros Katalin úgy fogalmazott, a gazdasági társaság életében egy dolog állandó, a változás. Idén is lesznek kisebb-nagyobb változások, intézményi átalakulás, megannyi kulturális program lebonyolítása és nagyobb mértékű együttműködés a város más gazdasági társaságaival.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: